Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése

se, még akkor sem, ha közvetlen hatásuk alól ki tudjuk vonni magunkat, viszont érdekünkben áll a világgazdaság demokratikus alternatívájának kidolgozása, amely objektíve a monopóliumok erejének korlátozása irányában hat és elősegíti, hogy a fejlődő világ egésze elmozduljon a holtpontról. Ehhez pedig át kell értékelni a szocialista közösség munkamegosztási és pénzügyi stratégiáját, különösen ami a következő területeket illeti:

1. TLxportpolitika: mindenekelőtt azokra a termékcsoportokra vonatkozóan, amelyek enyhíthetik a tőkés világgazdaság „anyagcserezavarait” (főként az energiahordozók, ércek, fa és alapvető élelmiszerek). A szocialista közösségnek a természeti kincseivel való gazdálkodás területén mindenekelőtt meg kell őriznie függetlenségét a világgazdaság hullámaitól — ez ennyiben része a védelmi politikának, továbbá fokozatosan el kell érni, hogy az exportban mindenekelőtt olyan országok vagy régiók részesüljenek előnyben, amelyeknek külgazdaságpolitikája a nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak a kölcsönös előnyök alapján való fejlesztése irányában hat, s nemcsak kelet—nyugati viszonylatban, hanem általában. Ezen elv alkalmazása azonban kizárólag olyan országokat sújthat, amelyek tevékenysége — politikai rendszerüktől vagy irányzatuktól függetlenül — növeli a világgazdasági feszültségeket. A szocialista világ ilyen jellegű exportpolitikáját össze kell hangolni a nyersanyag-exportáló fejlődő országokéval.

2. Importpolitika mindenekelőtt a technológiai berendezésekre és szellemi termékekre vonatkozóan. Előnyben kell részesíteni azokat a tőkés partnereket, amelyeknek gazdaságpolitikája, üzleti körei aktívan közreműködnek a szocialista és a fejlődő országokkal való feldolgozó ipari munkamegosztás fejlesztése érdekében, s az olyan technológiákat, amelyeknél a magas műszaki színvonal a nyersanyaggal és energiával való takarékossággal párosul, s amelyek nem veszélyeztetik az emberi környezetet.

3. Termelési együttműködés mindenekelőtt azokon a területeken, ahol ez a szocialista közösség termelőerői fejlődésének meggyorsítását szolgálja. Előnyben kell részesíteni azokat a partnereket, akik a munkamegosztás keretén belül magas képzettségű munkaerőt lekötő termelési bázisokat adnak át, és hajlandók a termékek nagy részét megvásárolni, továbbá akikkel a kooperációs együttműködés érdemben hozzájárul a fejlődő országok iparosításához.

4. A fejlődő országok fejlesztéséhez való hozzájárulás politikája nagyon bonyolult kérdés, csak néhány szempontot emelek ki:

a) fokozott részvétel azon nemzetközi szervek tervező tevékenységében (UNIDO, UNCTAD stb.), amelyek fejlődési alternatívákat dolgoznak ki a harmadik világ régiói és országai számára;

b) fokozatosan olyan munkamegosztás kialakítása, amelyben a szocialista világ a fejlődő országok nyers- és alapanyagait mind magasabb fokon feldolgozott formában veszi meg, illetve mind több feldolgozott ipari terméket importál, főleg beruházási javak és termelési rendszerek ellenében. Ehhez a munkamegosztáshoz szervesen hozzátartozik a fejlődő országokkal való tudományos-műszaki együttműködés kiépítése, amelynek keretében a szocialista országok ma is jelentősen hozzájárulnak az emberi termelőerő fejlesztéséhez, a fejlődő országok szakmunkás-, technikusi és mérnöki gárdájának kiképzéséhez.

59