Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Horváth Dénes: A két európai integráció közötti kapcsolatok az EGK törekvéseinek tükrében
Lépesek a kapcsolatok felvétele érdekében Az összeurópai együttműködés lehetőségeinek javulásával fokozatosan megnyílt az út a két integráció közötti kapcsolatok rendezése előtt is. A holtpontról való kimozdulás ezen a téren is a szocialista országok kezdeményezésének köszönhető. A szocialista országoknak az EGK és a KGST közötti kapcsolatokra vonatkozó új álláspontja is az európai helyzet függvényében, fokozatosan alakult ki. Említésre méltó esemény ebből a szempontból az a szimpozion amelyet 1972. január végén Moszkvában a KGST-tagországok tudományos akadémiái Probléma Bizottságának tőkés integrációs munkacsoportja tartott. Már ezen a szimpozionon megfogalmazódott, hogy az EGK megítélésében a reális helyzetből vagyis a két európai integráció létéből kell kiindulnunk. Az utóbbi időben tompult az EGK szocialistaellenes éle — állapította meg a munkacsoport —, s így egyre alkalmasabbá válik az összeurópai együttműködésben való részvételre. Az európai biztonsági és együttműködési konferenciától viszont olyan platform kialakítása várható, amely alkalmas lesz a két integráció közti feszültségek feloldására. A szovjet szakszervezetek XV. kongresszusán, 1972. március 20-án L. I. Brezsnyev beszédet tartott, és erről a kérdésről a következőket mondotta: „Az európai feszültség enyhítésének ellenfelei hangot adnak annak a képtelen véleménynek, amely szerint az értekezlet megtartására vonatkozó javaslat és a mi európai politikánk az EGK aláaknázá- sára irányul. A Szovjetunió távolról sem hagyja figyelmen kívül a Nyugat-Európában kialakult helyzetet, ezen belül a tőkésországok olyan gazdasági csoportosulásának létezését, mint a Közös Piac. Mi figyelemmel kísérjük a Közös Piac tevékenységét és fejlődését. E csoportosulás résztvevőihez fűződő viszonyunk természetesen attól függ, hogy ők a maguk részéről milyen mértékben ismerik el az Európa szocialista részében létrejött realitásokat, egyebek között a KGST-tagállamok érdekeit. Mi a gazdasági kapcsolatokban az egyenjogúság mellett és a megkülönböztetések ellen foglalunk állást.”4 Ezt követően a szocialista országok több vezető politikusa, továbbá Faggycjev, a KGST főtitkára is megismételte ezt az álláspontot, mindez azonban nyugat-európai válasz nélkül maradt. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészületei során viszont már érződött, hogy az EGK nem reagálhat merev elutasítással a KGST esetleges kapcsolatfelvételi kezdeményezésére. Erre utal egyébként az 1972. október 19—20-án, Párizsban megtartott EGK-csúcsértekezletről kiadott hivatalos közlemény is, mely szerint: „A Közösség, hogy elősegítse az enyhülést Európában, ismételten kijelenti, hogy 1973. január 1-től a keleti országok irányában közös külkereskedelmi politikát akar folytatni; a tagállamok kinyilvánítják azon elhatározásukat, hogy ezen országok irányában a kölcsönösségen alapuló együttműködés politikáját folytatják. Ez az együttműködési politika jelenlegi szakaszában szorosan kapcsolódik az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítéséhez és megtartásához; ezen a konferencián a Közösségnek és a tagállamoknak ebben a tekintetben összehangoltan konstruktív módon elő kell segíteniük a konferencia munkáját.”5 A nyugati szakmai közvélemény már ekkor polemizált a lehetőségekről, s ez a vita 56
