Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Palánkal Tibor: A gazdasági és monetáris integráció helyzete és távlatai az EGK-ban
termelés, strukturális egyenetlenségek (pl. 1974-ben marhahús túltermelés és cukorhiány), a fogyasztás magas árakkal való korlátozása és a szociális feszültségek fokozódása kísérte. Az agrárpolitika protekcionizmusa negatívan hatott a világkereskedelemre, nem utolsósorban agrárexportunkra is. Az állammonopolista szféra gazdasági unió keretében való széles körű és komplex integrációjának a terve konkrétan csak az 1960-as évek végén merült fel. A gazdasági unión általában a gazdaságpolitikák egységesítését, koordinálását, valamint bizonyos területeken közös gazdaságpolitika kialakítását értik. A gazdasági unió tehát már nemzetközi állammonopolista intézmények, beavatkozási és szabályozási mechanizmusok és intézkedések létrehozását jelenti. Az Európai Gazdasági Közösségben a gazdasági unió megvalósítása kiindulópontjaként a monetáris uniót tűzték ki célul. A monetáris unió és a közös pénzügyi politika alapelveinek a kidolgozására különösen a hatvanas évek végén felerősödő nemzetközi pénzügyi válságok adtak ösztönzést. A monetáris és gazdasági unió létrehozását 1969 decemberében a hat tagállam kormány-, illetve államfőinek a csúcstalálkozója határozta el. A konkrét megvalósítás módozatainak kidolgozása érdekében a Miniszterek Tanácsa 1970 márciusában szakértői csoport felállítására adott megbízást, amelynek vezetésére Pierre Werner luxemburgi miniszterelnököt és pénzügyminisztert kérték fel. Az első Werner-jelentés és a Bizottság hozzá kapcsolódó általános javaslatai először 1970 júniusában kerültek a Miniszterek Tanácsa elé. A Miniszterek Tanácsának az ülése ekkor még csak a monetáris és gazdasági unió főbb alapelveiről és általános célkitűzéseiről döntött. Végső formájában a Werner-jelentés 1970 októberére készült el. A monetáris unió tervének gerincét az EGK-ban a közös valuta kialakításának célkitűzése alkotta. A Werner-terv a közös valuta megteremtésének útját abban jelölte meg, hogy a tagállamok tegyék teljes mértékben szabaddá valutáik egymással szembeni átválthatóságát, és egyszer s mindenkorra rögzítsék valutáik egymáshoz viszonyított árfolyamát. Ha ugyanis a valuták egymásra való átváltásának nincs akadálya és árfolyamaik végérvényesen állandóak, akkor tulajdonképpen valamennyi valuta egyenértékűvé válik. Ebben a helyzetben már minden nehézség nélkül megtehető a következő lépés, a közös valuta megteremtése, akár a nemzeti valuták mellett, akár pedig azok fölébe. Az EGK egyébként az előbbi megközelítést választotta. A rögzített árfolyamos monetáris unió bizonyos értelemben az EGK korábbi intézkedéseiből is logikusan következett. A vámunióval, illetve a közös piaccal az EGK eredetileg az áruk és a termelési tényezők övezeten belüli akadálytalan mozgását tűzte ki célul. Kezdettől fogva világos volt azonban, hogy a piac liberalizálása érdekében a vámok lebontása távolról sem elegendő. A szabad kereskedelemnek a nem vámjellegű korlátok talán még a vámoknál is sokkal hatékonyabb és bonyolultabb akadályát jelenthetik. S közöttük a valutaárfolyamokkal való manőverezés igen fontos helyet foglalhat el. Az árfolyamváltozások még súlyosabb problémákat vetettek fel a közös agrárpolitikával kapcsolatban. A közös agrárárak kialakítása, valamint az egész agrárszubvencio34
