Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Köves Vince: Az atomsorompó-szerződés első felülvizsgálati konferenciája
a biztonsági garanciára vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvtervezet nem tényleges veszélyeztetettséget tükröz, hanem elsősorban az államok egy csoportjának azt a törekvését, hogy csökkentsék a két nukleáris nagyhatalom nukleáris arzenáljának politikai értékét és növeljék saját nemzetközi súlyukat és szerepüket. A nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok nagyobb biztonságának fontos tényezője lehet atomfegyvermentes övezetek létesítése a világ különböző térségeiben. Az atomsorompó-szerződés 7. cikke szerint a „Szerződés egyetlen rendelkezése sem érinti bármely államcsoport jogát, hogy regionális szerződéseket kössön annak biztosítására, hogy a hozzá tartozó területek teljesen mentesek legyenek a nukleáris fegyverektől”. Atomfegyvermentes övezetek létesítésére irányuló elképzelések, tervek és javaslatok már jóval az atomsorompó-szerződés létrehozása előtt is voltak. Közülük nem egy, időről időre változó intenzitással, ma is napirenden szerepel. Helyénvalónak látszik — a teljesség igénye nélkül — megemlíteni például a Rapacki-tervet, amely egy közép-európai atomfegyvermentes övezet létrehozását javasolta, vagy a Kekkonen-tervet, amelyet a finn köztársasági elnök eredetileg 1963-ban terjesztett elő azzal a céllal, hogy az északeurópai államokat atomfegyvermentes övezetben egyesítse. E körbe tartozik az Afrikai Egység Szervezete 1964. évi csúcskonferenciáján a földrész atomfegyvermentesítéséről elfogadott nyilatkozat is. Az atomfegyvermentes övezetekre vonatkozó javaslatok közül eddig egy: a latinamerikai atomfegyvermentes övezet realizálódott. A szerződést 1967. február 14-én írták alá a mexikói főváros Tlatelolco nevű városnegyedében, így az okmány a tlatelolcói szerződés néven vált ismertté. Létrehozták a szerződés szervét is, amely az OPANAL nevet viseli és Mexikóvárosban székel. A tlatelolcói szerződésnek számos fogyatékossága van: nem terjed ki az egész latinamerikai térségre; nem tiltja meg a nukleáris fegyverek tárolását Puerto Ricóban és a Panama-csatorna övezetében; lehetővé teszi nukleáris fegyverek átszállítását az atomfegyvermentes övezeten. A szerződés végső soron nyitva hagyja a kaput a nukleáris prolife- ráció előtt. A tlatelolcói szerződés 18. cikkét ugyanis a szerződés több részese úgy értelmezi, hogy az „lehetővé teszi az aláíró államoknak, hogy saját eszközeikkel, vagy harmadik felekkel társulva, békés célú nukleáris robbantásokat hajtsanak végre, beleértve olyan robbantásokat is, amelyeknél a nukleáris fegyverekben használatos szerkezetekhez hasonlókat vesznek igénybe”. (ENSZ közgyűlési jegyzőkönyv, A/C. 1/PV 1508. 21.1.) Üjabban ismét fokozott érdeklődés mutatkozik az atomfegyvermentes övezetek létesítése iránt. (Szélesebb értelemben ide tartozik az a kezdeményezés is, amely az Indiaióceán térségét kívánja „békeövezetté” alakítani.) Az ENSZ Közgyűlés 1974. évi ülésszakán Irán javaslatára külön napirendi pontként tárgyalták a Közel-Kelet térségében létesítendő atomfegyvermentes övezet ügyét. Pakisztán ugyancsak javasolta atomfegyvermentes övezet létesítését Dél-Azsiában. Végül megemlítendő még Nigéria javaslata, amely arra szólítja fel az államokat, hogy az afrikai kontinenst tekintsék atomfegyvermentes övezetnek és tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely ezt sértené. Nagyobb politikai vitát — érthetően — csak az iráni és a pakisztáni javaslat keltett. 29
