Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL

seinek egységesítésére törekedve. A szocialista országokból származó mezőgazdasági termé­kek behozatalának diszkriminációs jellegű korlá­tozása nyilvánvaló, ha figyelembe vesszük, hogy az USA-nak az EGK-ba irányuló mező- gazdasági exportja kétszerese a szocialista orszá­gokénak. A Közös Piacban 1968 az újabb gazdasági döntések időszaka volt: az EGK kialakította a liberalizált termékek közös listáját, amely azon­ban a szocialista országokat (Jugoszlávia kivéte­lével) nem érinti. A Közös Piac tagországai által a közös kereskedelempolitika kialakítására hozott in­tézkedése egyik aspektusa, mely szintén sérti a szocialista országok érdekeit, hogy meg­próbálják befolyásolni, megváltoztatni, illetve módosítani egyes EGK-tagországok és kívülálló országok kétoldalú megállapodásait. A szocialista országok és az egyes EGK-tagor­szágok gazdasági kapcsolatait hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodások és évenként alá­írt jegyzőkönyvek szabályozzák. A szerződések többsége tartalmazza a legnagyobb kedvezmény elvét, a gazdasági együttműködés fejlesztésével kapcsolatos klauzulát. Lényeges kérdés azonban a még fennálló korlátozások, kvóták felszámo­lása. A Közösség szocialista országokból szár­mazó termékimportjának teljes liberalizálása nagymértékben elősegítené a két gazdasági tö­mörülés országai közötti kereskedelmi kapcsola­tok kiszélesítését. P.I. SPRAWY MIEDZYNARODOWE 1975. 2. sz. Z. BAKÓ: A NATO államok fegyver^etexporl- jának szervezete A haditermékek az egyik legjelentősebb árucso­portot alkotják a világ külkereskedelmi forgal­mában. 1970 óta a fegyverexport növekedési üteme meghaladja az összexport növekedési ütemét. A hadikiadások növekedése igen jelen­tős volt az elmúlt 25 év alatt. Az USA-ban a fegyverzetexport az alkalma­zott politikai-katonai doktrínáktól függően vál­tozott. így egészen az ötvenes évek végéig egy­értelműen politikai, ingyenes katonai segély jellege volt az amerikai fegyverszállítások döntő többségének. Ennek megfelelően a NATO- államok elsősorban amerikai fegyverzetre tá­maszkodtak. A hatvanas évek vége felé kettős változás kö­vetkezett be, egyfelől a NATO-tagállamok fegy­verpiacán, mely abban jutott kifejezésre, hogy a NATO-államok — elsősorban Francia- ország és Anglia — megtörték az amerikai fegy­vermonopóliumot, megkezdték saját szükségle­tük kielégítését, sőt más államok ellátását is, az USA-val versenyezve. Másfelől, az USA érdeklő­dése fokozódott a kereskedelmi jellegű fegyver- szállítások iránt. A haditermelés nagyobb tőke- igényessége, költségei ugyanis jelentős szerepet játszottak az USA fizetési mérlegének deficitjé­ben. Az USA ezt csökkenteni kívánta, és ugyan­akkor úgy szerette volna növelni NATO-szövet- ségesei fegyveres erejének hatékonyságát, hogy azok a standard amerikai fegyverek költsé­geinek egy részét magukra vállalják. Az amerikai fegyvereladások 1961—1963 között kétszeresére nőttek, ugyanakkor jelentősen csökkent az in­gyenes fegyverszállítás. A haditermelésben és a fegyverexportban is igen fontos szerepe van a kutatásnak és fejlesz­tésnek, az új technológiák bevezetésének és a tervek kidolgozásától a tényleges gyártásig ter­jedő időnek. A fegyverexport tekintetében je­lentős a különbség az USA, illetve Franciaor­szág és Anglia között. Az USA-ban e tekintetben a politikai és gazdasági szempontok egyenrang- gúak, míg Franciaországban és Angliában a fegy­verzetexportot szinte kizárólag gazdasági meg­gondolások szabják meg. A haditermelés sajátos tényezői hatást gya­korolnak a fegyverzetexport szervezetére is. A piacon, mely főleg „vevők piaca", a szemben­álló partnerek nem vállalatok, hanem kormá­nyok. A fegyvereladást teljes mértékben az ál­lam ellenőrzi, felelősséget vállal az export szer­vezetéért és annak további fejlődéséért. Az exportáló államok kormányai specializált szervezeteket hívtak életre, melyek fő feladata a fegyvereladások aktív támogatása. Ezek struk­túrája, funkciója működési területüktől függ, de általában három alapvető feladatuk van: az elavult fegyverzet eladása; a folyamatos igények I38

Next

/
Oldalképek
Tartalom