Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 2. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL
máinak megoldását. Az ázsiai biztonsági rendszert ellenzik a maoisták is, akik nagyhatalmi, soviniszta érdekeik érvényesítése céljából a konfliktushelyzetek kiélezésére törekednek. Az ázsiai béke és biztonság megvalósításához az államközi kapcsolatok terén tett lépéseket össze kell hangolni a haladó közvélemény megmozdulásaival. Kitartó és türelmes munkára van szükség. Ugyanakkor nem szabad a kollektív biztonsági rendszer megteremtését addig halasztani, ameddig valamennyi vitás kérdés megoldást nem nyert. Nem célszerű előre meghatározni, milyen konkrét lépésekre, intézkedésekre van szükség a biztonság megteremtése érdekében, hiszen minden az ázsiai országok javaslataitól, tevékenységétől függ. A célt mindamellett elősegíti a bandungi elvek megvalósítása, az egyenlő jogokon alapuló, egyre szorosabb, sokoldalú együttműködés a kontinens országai között, semleges régiók és atommentes övezetek létrehozása, a fejlődő országok érdekeit szolgáló gazdasági együttműködés fejlesztése. T. N. M. SZSA—EKONOMIKA—POLITYIKA— IGYEOLOGIJA1975. 2. sz. G. K. ASIN: Elitizmus: amerikai változatok Az amerikai politikai tudományban még két évtizede uralkodó pluralisztikus elméleteket a hetvenes években az elitáris teóriák divatja váltotta fel. Az elitizmus alapvető posztulátuma: a társadalom elitből és tömegből áll, a politikai egyenlőtlenség a társadalmi élet alapja. Irányultságában tehát antiszocialista koncepció rejlik a legújabb amerikai tendencia mögött. Elterjedésének specifikus oka a modern állammonopolista kapitalizmus meghatározott folyamataiban, a végrehajtói hatalom növekedésében keresendő. Az egyenlőtlenség apológiájának igényét hivatott kielégíteni. Az eiitizmust olasz szociológusok (V. Pareto és G. Mosca) alapozták meg, a harmincas évekig európai talajon fejlődött, majd a negyvenes évektől propagandájának központját már az USA-ban találjuk. A hetvenes évekig az amerikai szociológusok az elitizmus legkülönbözőbb válfajait dolgozták ki, a durvább megfogalmazások helyett eljutottak a kifinomultabb, szociálpszichológiai, sőt a demokratizálás látszatát keltő elvek kidolgozásához. A legutóbbi 15 évben azonban az elitizmus eddigi válfajai egyre kevésbé kendőzték a fináncoligarchia uralmát. A hatásosabb apológia érdekében az eütista teóriák a politikai pluralizmusba integrálódtak és létrejött a plurasztikus elitizmus, amely „a hatalom szétszóródását” hirdette meg. Eszerint a társadalom különböző „érdekcsoportok” vagy „vétó-csoportok” egyensúlyán nyugszik. Az ötvenes, illetve hatvanas éveknek az amerikai hatalmi szerkezettel kapcsolatos vitái arról folytak, hogy az „uralkodó elit” vagy az „elit-pluralizmus ’ fogalma felel-e meg jobban a valóságnak. Az előbbi hívei a különböző — leginkább a Kongresszuson belül észlelhető — csoportérdekeket másodlagosnak tekintették A hetvenes években még mindig megoldatlan vita újabb problémáiba nő át, ezúttal a pluralisztikus elitisták és a neo- elitisták (P. Bacharack, T. Dye és H. Ziegler) között. A neoelitisták nem tagadják, hogy az amerikai uralkodó körök különféle, specifikusan érdekelt csoportokból állnak, de józanul megjegyzik, hogy a köztük levő ellentétek alapvetően másodlagos kérdésekre vonatkoznak; a társadalmi-politikai rendszer fenntartása szempontjából lényegbevágó kérdésekben érdekeik egybeesnek, közöttük egyetértés uralkodik. A hatalmi struktúra modelljét tekintve elitisták többek között rámutatnak arra, hogy az ipari és pénzügyi vezetők képezik az elit leglényegesebb részét, a vezető csoportok a választások eredményétől függetlenül gyakorolják a hatalmat, kis csoportok döntő befolyással rendelkeznek a szektorok többségében. Hangsúlyozzák azt is, hogy az elit tagjai között időnként keletkeznek ugyan ellentétek, de sokkal inkább egyetértenek abban, hogy kritikus pillanatokban a rendszert meg kell őrizni. A neoelitista modell közelebb áll az amerikai valósághoz, mint a pluralistáké, jóllehet mindkét irányzat a burzsoá demokrácia védelmét szolgálja. Az elitáris demokrácia távol áll a néptömegek akaratának figyelembevételétől. I. P. 133