Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - M. Mesarovic - E. Pestel: Fordulóponton az emberiség. Második jelentés a a világhelyzetről a Római Klubnak
M. MESAROVIC—E. PESTEL: Fordulóponton az emberiség. Második jelentés a világhelyzetről a Kóma- Klubnak. (Menschheit am Wendepunkt. 2. Bericht an den Club of Rome zur Weltlage). Deutsche Verlags— Anstalt, Stuttgart 1974. 184 l. A Római Klub, amelyhez a kapitalista világ 25 államának mintegy száz vezető tudósa és üzletembere tartozik, 1974 őszén megvitatott egy újabb „világmodellt”, amely A növekedés határai címen ismertté vált Meadows-féle jelentés továbbfejlesztése. Bár e második jelentés szerzői, az újabb polgári jövőmodellel kapcsolatos kutatások vezetői, a clevelandi Mihailo Mesarovic és a hannoveri Eduard Pestel hangsúlyozzák, hogy a világnak mint „rendszernek” az elemzése par excellence nem politikai prognózis-modell, hanem tervezési segédeszköz, számos következtetésük mégis lényeges politikai megfontolásokat tartalmaz. A „világmodell” egyrészt a „világrendszer” (a világ jelenlegi gazdasági-társadalmi struktúrája) horizontális átrendezését, vagyis a jelenlegi államközi és interregionális kapcsolatok megváltoztatását ajánlja, másrészt, a „globalizmus” ideológiájának meghirdetésével az ún. hierarchikus struktúrában, vagyis a technológiai, ökológiai, demo-ökonómiai stb. területeken is változtatásokat javasol, egészen a társadalmi értékelképzelések szférájáig. Lényegében új polgári problématudat kialakításáról, a válságok globális keretben történő, hosszú távú megoldására tett kísérletről van szó olyan „világmodell” segítségével, amely következtetéseivel a politikai döntések befolyásolására irányul. A szocialista országokban a gazdasági és politikai folyamatok, a nemzetközi kapcsolatok elemzői számára ezért korántsem érdektelen a világ lehetséges jövőinek ez a legújabb polgári interpretációja. A Fordulóponton az emberiség már premisszáiban is lényegesen eltér a Római Klub elé terjesztett Meadows-féle rendszerdinamikai modelltől, mely a várható világfejlődést öt alapvetőnek tekintett tényező vizsgálatából próbálta levezetni (ipari termelés növekedése, korlátozottan rendelkezésre álló nyersanyagok, élelmiszerhiány, népszaporulat, környezetszennyeződés) s arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi tendenciák folytatódása esetén az egységesnek vett „világrendszer” a jövő század közepéig növekszik, aztán hirtelen, katasztrófaszerűen összeomlik. A Meadows-féle jelentés a zéró-növekedés terápiáját, azaz a gazdasági fejlődés és a népszaporulat befagyasztását ajánlotta mindaddig, amíg létre nem jön a globális egyensúlyi állapot. A növekedés határai polgári kutatók részéről is számos bírálatot váltott ki. Johan Galtung norvég konfliktuskutató a kapitalista országok nagyarányú érdeklődését az efféle jóslatok iránt ezen országok „elitjeinek” azzal kapcsolatos meggyőződésével magyarázta, hogy a „posztindusztriális” kor problémáit a monopolkapitalista rendszer keretein belül, azaz e rendszer alapjainak megváltoztatása nélkül sikerül megoldani. Helio Jaguari brazil társadalomtudós arra mutatott rá, hogy a Meadows-féle jelentés következtetései arra ösztönzik a fejlett tőkés világot, hogy a maga számára rezerváljon minden hiánycikket, miközben a „perifériának” korlátozó politikát ír elő. A marxista kritikák azt emelték ki, hogy a Meadows-féle rendszerdinamikai modell alapját képező tényezők kiválasztása és azok tárgyalási módjai sajátosan az amerikai társadalom ideológiai reflexiója. A modellben minden társadalmi mozgás a gazdasági kérdéseknek, a tőkés érdekeknek rendelődik alá, a politikai és társadalmi viszonyok, valamint az emberi szükségletek figyelmen kívül maradnak. Számos bíráló felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő század közepére jósolt „összeomlás” Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában már bekövetkezett. Ezeken a területeken már napjainkban is sok száz millió ember szenved hiányt az alapvető létfenntartási javakban. Olyan „világmodell”, amely a növekedés befagyasztását tanácsolja, amikor a magas életszínvonallal rendelkező tőkésországok — a világ lakosságának csupán 25 százaléka — használják fel a világ erőforrásainak legnagyobb részét, elfogadhatatlan a fejlődő világ országai számára. A Fordulóponton az emberiség ezeknek a bírálatoknak jó részét figyelembe vette. A szerzők számára a világ nem 150 állam halmaza, politikai és gazdasági tömbök sora, hanem egymástól függő és egymást kölcsönösen befolyásoló nemzetek, régiók rendszere. Ez a modell a „világrendszernek” már nem „monolitikus”, hanem regionalizált struktúrájából indul ki. A „világrendszert” egymástól kölcsönösen függő (interdependens) alrendszerek, régiók modelljében ábrázolja, melyben a különféle válságok már a jelenlegi fejlődés velejárói. Mesarovic és Pestel szerint a jelenlegi világfejlődés specifikuma egyidejűleg több olyan globális válság megléte, amelyek az emberiség túlélését, az ökoszisztéma stabilitását fenyegetik. Az elemzés I 21
