Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - Pirityi Sándor: A béke- és konfliktuskutatásról

PIRITYI SÁNDOR. A béke- és konfliktuskutatásról A nem^etkö^i viszonyok tanulmányozásában a szocialista és a tő kés or szagokban egyaránt fontos helyet foglal el a konfliktushelyzetek és általában a béke problémáinak tudományos vizsgálata. A kérdésnek kiterjedt irodalma van, amely sokak szerint egyre inkább önálló diszciplínává rendeződik. P. S. tanulmánya erről a könyvtárnyi irodalomról ad áttekintést és érzékelteti azt az eszmei-politikai harcot is, amelyet a marxista tudosnány és a szocialista politika folytat a polgári politológusok nézetei ellen. A magyar tudományos irodalomban mind ez ideig kevés kísérlet történt a béke- és konfliktuskutatás eredményeinek publikálására. Az itt közölt tanulmány ezért csupán első megközelítésnek tekinthető, és azzpl a szándékkal közöljük, hogy ösztönözzük ennek az erősen ideologikus — és sokat vitatott — problémakomplexumnak hazai művelését. Folyóiratunk rendszeresen közölni kívánja a szocialista békekutalás eredményeit. — A szerk. A nemzetközi kérdésekben változatlanul igen aktív polgári ideológia az utóbbi két év­tizedben nagy erőket vonultatott fel a politikatudomány, ezen belül a béke- és konfliktus­kutatás frontjain. Az Egyesült Államoktól Japánig, Svájctól Norvégiáig mintegy 200 intézet munkálkodik azon, hogy a nemzetközi és a belső problémák erőszakos és nem erőszakos megoldásának optimális változatait és kombinációit kidolgozza az egyes kor­mányok és az egész kapitalista világrendszer számára. Vétkes egyoldalúság lenne figyelmen kívül hagyni haladó vagy legalábbis reális gondolkodású tudósok aktív, sokszor kezdeményező részvételét ebben a munkában, mint ahogy helytelen volna e kutatásokat eleve meddőnek, eredményeiket mindenestül elvetendőnek minősíteni. Akárhogy is nézzük a dolgot, a polgári béke- és konfliktuskutatás szervezőinek és irányítóinak fegyvertárában azonban vannak a szocialista államok ellen fordítható okfejtések. Rámutatnak arra, hogy a békét kutatni, tanulmányozni is kell, hogy a konf­liktusok természetét elemezni, kezelését kimunkálni kell, de hozzáteszik, hogy mindezt a Nyugat „vállalta”, tudományos apparátust, publikációs lehetőségeket, nemzetközi 3°

Next

/
Oldalképek
Tartalom