Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése

szerként alakult ki. Másodszor: kivételesen kedvező fejlődési feltételei következtében igen széles csúcstechnikai szektorral rendelkezik, amely szoros kölcsönhatásban áll a gazdaság egészével: táplálkozik a felhalmozási forrásokból (mégpedig javarészt költség- vetési úton centralizált forrásokból), melyeket a fejlett termelőerők hatékonyan gyara- pítanak. Harmadszor: kivételesen nagy likviditás, vagyis hatalmas bel- és külföldi manőverezésre képes tőketartalékok állnak rendelkezésre, amelyek segítségével jelentős befolyást gyakorolhat a világgazdaság más szektoraira anélkül, hogy függésbe kerülne bármely általa befolyásolt régiótól. (E tulajdonságok összességét tartja F. Perroux a „domináns gazdaság” elégséges kritériumának.)

Az észak-amerikai központ gazdasági-műszaki fölénye nyomasztóan nagy. Abszolút hegemóniára tarthatna igényt a tőkés világgazdaságban, ha (a) az amerikai társadalmat nem szabdalnák szét rendkívül éles ellentétek (munka—tőke ellentét, négerkérdés, spanyol ajkúak elnyomása, indiánkérdés stb.); (b) a centrum maga is nem óriási (területi és ágazati) tőkéscsoportok ellentétes érdekeinek szövevényéből állna, amelyeknek saját külgazdasági stratégiájuk és érdekszövetségi rendszerük van, ami a többi centrumhoz és az ottani érdekcsoportokhoz való viszonyt illeti; (c) ha a hegemóniára való törekvést nem kellene világméretű katonai és politikai hatalmi erőfeszítésekkel alátámasztania, melyek rossz hatásfokkal kötik le szabad tőkéinek jelentős (és növekvő) hányadát. E tényezők együttes eredménye bizonyos bel- és külpolitikai, valamint gazdasági labilitás, mely érezhetően korlátozza a centrum világgazdasági hatóerejét.

2. Az észak-amerikai utáni második legnagyobb központot már nem lehet egységes hatóerőnek tekinteni, hanem olyan konglomerátumnak, amely széttagoltsága ellenére, rendelkezik az egyirányú erőkifejtés lehetőségével. Njugat-Európa ebből a szempontból nem földrajzi fogalom, hanem gyűjtőneve annak a magasan fejlett államcsoportnak, amely a következő nemzetgazdaságokból áll: (a) közepes hatalmak: NSZK, Egyesült Királyság, Franciaország; (b) Olaszország mint közepes nagyságú, de hatalmi státussal nem rendelkező fejlett ország; (c) kisebb fejlett EGK-országok: Belgium, Hollandia, Dánia, Írország; (d) kisebb, EGK-n kívüli fejlett országok: Norvégia, Svédország, Finnország, Ausztria, Svájc, Izland. A fejlett nyugat-európai centrumnak nem része, annak technikailag, politikailag és gazdaságilag is a perifériáján foglal helyet Portugália, Spanyolország, Görögország és Törökország.

A nyugat-európai centrum népességét tekintve nagyobb, termelésének volumenét tekintve kisebb az észak-amerikainál. Energiával és alapanyagokkal való ellátottsága sokkal szegényesebb, ennélfogva jobban rászorul a világgazdasági érintkezésre. Népsűrűsége jóval nagyobb, mint Észak-Amerikáé, ezért hadászatilag és a környezetszeny- nyeződés szempontjából sebezhetőbb. Likvid tőketartalékai jóval kisebbek. Dezinteg- ráltsága folytán tudományos, beruházási, termelési, külkereskedelmi és tőkekiviteli potenciálja szétaprózottabb, ami történelmi távlatokban — a világgazdasági lépéstartás lehetőségeit tekintve — egyértelmű hátrány. Rövid távon viszont, kihasználva a konjunkturális fellendüléseket és az amerikai centrum jelzett gyöngeségeiből eredő lehetőségeket, valamint támaszkodva hagyományosan külkereskedelemre orientált gazdaságára, képes látványos előretörésekre, akár az amerikai centrum rovására is.

17