Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - KOMMENTÁR - Ustor Endre: Az agresszió fogalmának meghatározása
ságára fogadta el — ugyancsak kompromisszumként — a YI. bizottság. E képviselők eredetileg a meghatározás olyan értelmű kiegészítését szerették volna elérni, hogy nem tekinthető agressziónak, ha valamely parti ország hadiflottájával, illetve fegyverrel megakadályozza, hogy idegen halász- és egyéb hajók engedély nélkül behatoljanak azokra a vizekre, amelyek a parti állam joghatósága vagy ellenőrzése alatt állnak. 3. A fenti megjegyzések is mutatják, hogy nem volt egyszerű dolog a Közgyűlés 138 tagállama között olyan mértékű egyetértést létrehozni, hogy a meghatározást tartalmazó szöveg közgyűlési határozattá emeltessék. A meghatározás elfogadása kétségtelenül kompromisszum eredménye: ez a dolog természeténél fogva nem is lehet másként. Ebben a kompromisszumban azonban a pozitív elemek a túlnyomóak, és a szöveg ellen emelhető kifogások részben csupán fogalmazási jellegűek. A meghatározás nagy pozitívuma, hogy megkönnyíti a Biztonsági Tanácsnak azt a feladatát, hogy megállapítsa, agresszió forog-e fenn, és ki az agresszor. A meghatározás szövegéből pedig kétségtelenül következik annak elismerése, hogy az ENSZ rendszerében egyedül a Biztonsági Tanács jogosult e feladat elvégzésére. 4. A meghatározás — szövegéből kitűnik — csupán a fegyveres agresszióra vonatkozik. Kétségtelenül ez a legveszedelmesebb formája az Alapokmány szerint tiltott erőszaknak. 5. A preambulum, a meghatározás bevezető része, felsorolja azokat az elveket és alapgondolatokat, amelyek a szerkesztőket vezették. Utal az Alapokmány fontos elveire, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának kötelezettségére, a Biztonsági Tanács szerepére, az államoknak arra a kötelezettségére hogy vitáikat békés eszközökkel rendezzék és arra, hogy ezt a meghatározást csak az Alapokmány rendelkezéseivel összhangban lehet értelmezni. A bevezető emlékeztet az államoknak arra a kötelezettségére is, hogy ne használják fegyveres erőiket népeknek önrendelkezési joguktól, szabadságuktól és függetlenségüktől való megfosztására, és ne sértsék meg más államok területi épségét katonai megszállással vagy egyéb, az Alapokmány által tiltott erőszakos cselekményekkel. Kifejezésre juttatja a meghatározás szövegezőinek azt a meggyőződését, hogy a meghatározás több vonatkozásban jelentős előnyökkel járhat: elriaszthatja az agresszort attól, hogy elkövesse tervezett cselekményét, egyszerűsítheti az agressziós cselekmények felismerését és az áldozat érdekeinek és jogainak védelmét, az agresszió pedig különösen veszedelmes a tömegpusztító fegyverek korszakában, amikor a megindított láncreakció katasztrofális következményekkel járhat az egész világra nézve. Különösen fontos elvet, szögez le a bevezető utolsó tétele, ti. azt, hogy a meghatározás csak az alapelveket tartalmazza, amelyeket minden egyes gyakorlati esetben az eset összes körülményeinek a fényében kell alkalmazni annak megállapítására, agresszió történt-e és ki követte el. 6. Ami a meghatározás egyes cikkeit illeti: Az első cikkben fölöslegesnek látszik a „szuverenitásra” való utalás. A Közgyűlés VI. bizottságában folyó vita során a szovjet küldött és más delegátusok is kifejtették, hogy a szuverenitás elleni agressziónak nem lehet más értelmet tulajdonítani, mint a 102 ,
