Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Péner Imre: Az NSZK keleti politikája a nagykoalíció éveiben (1966-1969)
kedett: szociáldemokratizmus és a modern revizionizmus között eszmei és politikai kölcsönhatás van; a másik táborban is vannak elvtársak, „akik az oszthatatlan szabadság ügyének titkos küzdőtársai”; ezért kapcsolatokat kell létesíteni „a másik táborban levő ismeretlen szövetségesekkel, mivel e partnereket, akik álruhát hordanak és álnyelven beszélnek, csak közvetlen közelről tudjuk felismerni.”45 Saját szavahihetőségük elvesztésének veszélye és „a másik táborban levő ismeretlen szövetségesek” helyzetének megkönnyítése ösztönözte a szociáldemokrata vezetők arra irányuló kezdeményezését, hogy a nagykoalíció szakítson az NDK elleni antikommunista hecckampány korábbi primitív formáival, és ehelyett „reális” képet adjon az NDK életéről. Brandt már az 1966-os dort- mundi SPD-kongresszuson tartott beszámolójában arról beszélt, hogy „nem szabad úgy tennünk, mintha odaát semmi sem fejlődött volna. Nagy jelentőségű gazdasági és társadalmi fejlődés kezd kirajzolódni.. . Felismerhető valóság, hogy a gazdaság Németország másik részében figyelemre méltó eredményeket ért el.”46 E „reális” kép kialakítására kötelezte a pártot a dortmundi kongresszusnak a „Németország-politikára” vonatkozó határozata is, amely szerint „mi a zónában élő honfitársainknak bizonyos tájékozódási segítséget igyekszünk nyújtani, hogy megismerhessék és mérlegelhessék a mi érveinket”.47 Az SPD vezetőit a szocialista német állam növekvő gazdasági, politikai eredményei és erősödő nemzetközi tekintélye kényszerítette az új „NDK-kép” kialakítására. Az eredmények elismerése mellett azonban hangsúlyozták, hogy ezek még nagyobbak lehetnének, ha nem létezne a Német Szocialista Egységpárt, és ha az NDK dolgozói „szabadságban” élhetnének. Az NDK elleni pszichológiai hadjáratban a „demokratikus szocializmus” eszméinek kellett volna a trójai faló szerepét Detölteni, amely nem csupán „az Ulbricht elleni politika”, hanem sokkal inkább „egy kelet-berlini Dubcek” fellépésének érdekeit kívánta szolgálni. „Világossá kellene tennünk, hogy a háború után Németországban kialakult realitások elismerése vele szemben [egy kelet-berlini Dubcekkal szemben — P. I.J — nem úgy, mint Ulbrichttal és Honeckerrel szemben — nem jelentene leküzdhetetlen akadályt, mivel ez a Németország két része közötti kapcsolatok újrafelvételét, sőt esedeg az újraegyesítést szolgálná.”48 A „Kontinuität und Wandel” jelszóval kifejezett taktikai „változás” lényege tehát, hogy a közveden tárgyalások korábban elutasított politikája helyett a szociáldemokrata miniszterek elfogadtatták a nagykoalícióval az NDK-val való tárgyalások politikáját, azzal a megszorítással, hogy ez semmiképp ne segítse elő az NDK nemzetközi jogi elismerését. A közvetlen tárgyalásokon másodrendű kérdéseknek — gazdasági, kulturális, technikai, közlekedési, „az emberi kapcsolatok” kérdéseinek — előtérbe állításával kellett volna előmozdítani a „transzformálást”, és megkerülni a fő kérdést: az NDK nemzetközi jogi elismerését. Az SPD „Németország-politikájának” ezek a vonásai nyomon követhetők az 1966 — 1969 közötti pártkongresszusok és pártkonferenciák beszámolóiban, felszólalásaiban és határozataiban. Ezeknek sorát az 1966. december 17 — 18-i Bad Godesberg-i pártkonferencia nyitotta meg, amelynek az volt a fő feladata, hogy leküzdje a nagykoalícióba való belépéssel szemben mutatkozott ellenállást. „A nagy45 Henry Sknypc^ak: Was tun nach Prag? Berliner Stimme, 1968. szept. 14. 46 Protokoll der Verhandlungen des Parteitages der SPD... in Dortmund, Hannover —Bonn 1966. 73. old. 47 Uo. 1056. old. 48 Die Zeit, 1968. jün. 14. 66
