Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Baranyi Gyula: „Európa éve" és az atlanti vita
E válság megoldására Nixon széles fronton oífenzívát indított, azzal a fellengős reménnyel, hogy 1974 áprilisában, a NATO 25. évfordulóján egy új Atlanti Charta ünnepélyes aláírásával pontot tehet a belső vitákra. Az „Európa éve” offenzíva három fronton: kereskedelmi-pénzügyi, katonai és politikai fronton bontakozott ki. Az amerikai kormány pénzügyi-kereskedelmi akciója már korábban, az 1971. augusztus 15-én bejelentett, nixonómia néven ismert dollármentó intézkedésekkel vette kezdetét. Ezeknek elsődleges célja az volt, hogy — a partnerek rovására — megszüntessék az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hiányát, mely 1971-ben 3,1 milliárd, 1972-ben pedig már 6,4 milliárd dollárra rúgott. Az amerikai kormány az irreálisan magas aranyparitáson tartott dollár helyzetét valójában a fejlett tőkésországok valutái rovására szándékozott megerősíteni. 1969—1973 között csupán a nyugatnémet központi bank 14 milliárd márkát fizetett rá devizatartalékaiból a dollár leértékelésére és a nyugatnémet kormánynak arra az ígéretére, hogy nem váltja aranyra dollártartalékait.15 Az 1971-es Nixon-intézkedések elsősorban a legveszélyesebb konkurrensek: Nyugat-Németország és Japán, kisebb mértékben Franciaország és Anglia gazdaságát sújtották, ezeknek az országoknak a rovására 1973-ra eltűnt az amerikai kereskedelmi deficit, és a dollár pozíciói újból megszilárdultak a nemzetközi valutapiacon. Az amerikai kormány dollármentő hadjárata azonban tovább mélyítette a tőkés világ egészét sújtó valutaválságot, amely továbbra is fájó pontja az atlanti kapcsolatoknak, s a viszonyt újból és újból elmérgesíthetik olyan egyoldalú lépések, mint a francia frank legutóbbi lebegtetése. A pénzügyi intézkedésekkel párhuzamosan az Egyesült Államok kereskedelempolitikai nyomással is megpróbálja betörni atlanti partnereit. Nixon speciális bizottságot hozott létre az amerikai érdekek képviseletére a GATT keretében folytatandó vámcsökkentési tárgyalásokon. A bizottságot Schultz pénzügyminiszter vezeti, tagjai W. Casey gazdasági ügyekkel foglalkozó külügyminiszter-helyettes és W. Eberly, az elnök különleges tanácsadója. Az EGK még 1972 januárjában engedett az amerikai nyomásnak, és hozzájárult ahhoz, hogy 1973-ban a Nixon-forduló keretében újabb tárgyalások kezdődjenek a vámok csökkentéséről. 1972 novemberében a GATT genfi ülésén Eberly kifejtette az amerikaiak tárgyalási javaslatait, amelyeknek az volt a légfontosabb pontja, hogy a tőkés külkereskedelemben teljesen számolják fel az ipari termékekre kivetett vámokat, és szüntessenek meg mindenféle nem vám jellegű korlátozást. Az amerikai kormánynak ez a javaslata nyílt támadás volt a Közös Piac egységes védővámrendszere ellen, ugyanakkor megtorpedózta volna a Közös Piacnak az úgynevezett társult országokkal létrehozandó szabadkereskedelmi övezetre vonatkozó tervét is. (Az amerikai kormány hivatalosan is kifejezte rosszallását e szabadkereskedelmi övezet 1977. július 1-re tervezett létrehozása miatt.) Az amerikai kormány leginkább az EGK mezőgazdasági vámfalait szeretné áttörni. Az Egyesült Államok kereskedelmi-pénzügyi nyomásának külön súlyt ad az a körülmény, hogy Washington következetesen összekapcsolja a szövetségi viszony gazdasági aspektusát a NATO-n belüli katonai-politikai problémákkal, konkrétan: az amerikai csapatok európai jelenlétével és a jelenlét költségeinek fedezésével. 15 Lásd International Herald Tribune, 1974. márc. 19. 29
