Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Pálos Tamás: A diplomácia és az ideológiai harc
A békés egymás mellett élés kibontakozásának időszakában a nemzetközi érintkezés és az ideológiai harc összefonódása objektív szükségszerűség. A békés egymás mellett élés ugyanis a nemzetközi osztályharc sajátos formája, az osztályok harca pedig elképzelhetetlen az osztályok érdekeit, eszméit, céljait kifejező ideológiák küzdelme nélkül. Ez így, elvileg teljesen egyértelmű. De vajon a különböző társadalmi rendszerű országok mindennapi érintkezésében, a diplomácia gyakorlatában milyen szerepet játszik az ideológiai elkötelezettség? Még inkább kiélezve a kérdést: nem mond-e ellent a rugalmas diplomáciának a szilárd ideológiai állásfoglalás? Erre a kérdésre ismét csak az elvi összefüggésekből kiindulva kereshetjük a választ. Minthogy a diplomácia nem más, mint a külpolitika megvalósításával kapcsolatos külügyi szolgálat, politikai tevékenység, kiindulni is csak a külpolitika és az ideológia kapcsolatából lehet. Ennek lényege pedig, hogy nem lehetséges ideológia felett álló, annak befolyásától mentes külpolitika. Mint ahogy az osztályokra tagozódó társadalomban nem létezhet osztályokon felül vagy kívül álló politika, ugyanúgy elképzelhetetlen olyan külpolitika, amely ne tükrözné vissza a hatalmon levő osztály ideológiáját. A szocialista külpolitika a marxista-leninista elveket követi. Ez az ideológia fejezi ki a munkásosztály, valamennyi dolgozó alapvető érdekeit. Tudományos elmélet, melynek megbízható próbája a szocializmus építésének gyakorlata. A nemzetközi tevékenységhez elengedhetetlen tárgyilagos, hű és tudományosan elemzett képet ad a világról. Megbízható iránytű a gyakorlati diplomáciához. Az imperialista országok külpolitikáját a burzsoá ideológia táplálja. Fő funkciója, hogy leplezze az agresszív külpolitika lényegét, és arról győzze meg a világot, hogy az imperializmus „a béke és a szabadság letéteményese”. Hamis tehát egyes polgári tudósok állítása, miszerint a kapitalista külpolitikát — „a szocialistával ellentétben” — nem kötik gúzsba „ideológiai dogmák”. Először is: a vád a szocialista külpolitikával szemben alaptalan, hiszen az ideológiai szilárdság és a dogmatizmus nem ugyanaz. Nem teljesíti funkcióját az az ideológia, amely megkövesedett, elvesztette az új iránti érzékenységét, és nem igyekszik választ adni rá. Másodszor: a tőkésországok nemzetközi stratégiájára igenis rányomja bélyegét a burzsoá eszmék rendszere. Talán a hidegháború nem a vad antikommunizmus gyakorlati következménye volt? Vajon a „hídépítés” doktrínája nem a konvergencia elméletét fejleszti tovább? Ami pedig a külpolitika „ideológiamentességét” illeti, ebben a szólamban a burzsoázia eszmei gyöngesége tükröződik. Tény ugyanis, hogy az imperializmus nem rendelkezik olyan ideológiával, amely növelni tudná befolyását a kommunizmus eszméivel szemben. Ezt leplezve „veti el” magát az ideológiát, legalábbis a nagyhangú és felszínes megnyilatkozásokban. A valóságban azonban megvan az igény egy „kapitalista eszmei alternatíva” kidolgozására s arra, hogy ehhez kötődjék a külpolitika. Az 1962-ben San Franciscóban megjelent „Propaganda és nemzetközi kapcsolatok” című könyvben ezt olvashatjuk: „lélektani hadviselésünk, akárcsak külpolitikánk, amelyet követ, intellektuálisan és szellemileg sivár. S ilyen is marad, ha az Egyesült Államok nem alakítja ki pozitív akcióprogramját, eszményét, amely körül tömöríthetné az embereket.”8 Az ideológia és a külpolitika elválaszthatatlan kapcsolatának elismerése azonban nem jelenti azt, hogy egyszerű és mondhatni automatikus kölcsönhatást feltételezünk közöttük. A politikát általában s a külpolitikát különösen számos tényező formálja, ame8 Propaganda and International Relations. San F rancisco 1962. 16
