Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Szovjet diplomáciai dokumentumok

Figyelemre méltó a nálunk kevéssé ismert, de nem jelentéktelen szocialista vezetők, mint a faluközösségek szerepé­nek növeléséért, az erős decentralizá­cióért és a termelési eszközök magántu­lajdonának megőrzéséért síkraszálló Jayaprakash Narayan és a hozzá közel álló Ram Manohar Lohia politikai néze­teinek bemutatása. Az indiai kommunistákról szóló feje­zetek a pártok történetének néhány rit­kán felidézett, de meghatározó jelentősé­gű korszakára koncentrálnak. Az IKP há- Durú alatti politikája — nem vett részt a „Quit India” mozgalomban — és a Pa- kisztán-határozattal kapcsolatos állásfog­lalása — támogatta az állami különvá­lást — széles körben ismert, és az is köz­helynek számít, hogyan használták fel ezt a polgári nacionalista erők. Ranadive fő­titkárságának periódusa, a telenganai pa­rasztfelkelések, a párton belüli vélemény- különbségek és az ezekre való polgári reagálások viszont kissé feledésbe me­rültek, így összefoglalásuk érdekes és hasznos. Jó áttekintést kapunk a két legna­gyobb indiai kommunista párt vezetése alatt létrejött bengáli, illetve keralai egy­ségfrontkormányokról. Ghose az egyes pártokat úgy elemzi, hogy külön-külön szisztematikusan megvizsgálja a lényeges­nek tartott ideológiai és politikai kérdé­sekről alkotott véleményüket. Ez a mód­szer ugyan rejt magában szubjektiviz­musra való lehetőséget, de egészében hoz­zájárul ahhoz, hogy a tanulmány korrekt információkat közöljön. A könyv a parasztelégedetlenségre építő, szélsőséges módszereket alkalmazó naxalitákról sem feledkezik meg; rövid, de kiegyensúlyozott képet ad a mozgalom szervezeti fejlődéséről, deklarált ideoló­giai-politikai céljairól. Igyekszik rávilágí­tani a CPI(M), a CPI(M—L) és a naxili- ták közti, az indiai közéletben különféle­képpen értelmezett viszonyra. Érdeme még a könyvnek, hogy az in­diai politikai élet „második vonalban” szereplő személyiségeiről, továbbá egyes, a szocialista pártokkal kapcsolatos tipiku­san indiai fogalmakról is tájékoztat (mint például a sajátos harci formát jelentő gherao). Kétségtelen, hogy a könyvben sze­replő egyik-másik témáról alaposabb és bővebb monográfiák is napvilágot láttak már. Az Indiai Kommunista Párt meg­alakulása utáni évekről többet mond Ad- hikari könyve (Documents of the History of the Communist Party of India. Peo­ple’s Publishing House, 1971), a keralai kommunisták hatalomra jutásáról pedig Ramakrishnan Nair műve (How Commu­nists Came to Power in Kerala. Trivand­rum, 1965), de a gyors, megbízható tájé­kozódást jól szolgálja S. Ghose vállalko­zása. Mindent összevetve a szerző nem az indiai közélet hétpecsétes titkait leplezi le, merőben új összefüggéseket sem fedez fel, de sok helyről összegyűjtött, logiku­san rendszerezett forrásai révén olyan könyvet írt, melyet az indiai politikai vi­szonyok tanulmányozóinak érdemes el­olvasni. Balogh András Szovjet diplomáciai dokumentumok (Szovetszkije gyiplomatyicseszkije doku- menti). Politizdat, Moszkva, 1973 Megjelent A Szovjetunió külpolitikájának dokumentumai című nagy kiadvány soron következő, XVII. kötete (1934), melyet a Szovjetunió Külügyminisztériuma mellett működő diplomáciai dokumentumok kia­dásával foglalkozó bizottság rendezett saj­tó alá és a Politikai Könyvkiadó adott ki. A kötet a szovjet külpolitika 442 igen fontos dokumentumát tartalmazza — nagy részük korábban nem jelent meg —, továbbá sok külföldi dokumen­tumot. A Szovjetunió legfelső hatalmi szerveitől származó jegyzőkönyvek, a kül­földi államokkal kötött szerződések és egyezmények, a Külügyi Népbiztosság és a szovjet külképviseletek jegyzékei és memorandumai, a szovjet diplomaták le­velei, táviratai, beszédei, feljegyzései sok­oldalúan mutatják be a szovjet állam élénk külpolitikai tevékenységét a német fasizmus és a japán militarizmus részéről fenyegető háborús veszély légkörében. A Szovjetunió a békéért és a nem­zetközi biztonságért folytatott fáradhatat­lan harcában 1934 júniusában kezdemé­nyezte, hogy a nemzetközi leszerelési ér­tekezletet — a legfontosabb nemzetközi kérdések megoldása végett — alakítsák át állandó békekonferenciává. A békeszere­tő erők tömörítése szempontjából nagy jelentősége volt annak is, hogy a szovjet diplomácia Franciaországgal együttmű­ködve állhatatos erőfeszítéseket tett an­153

Next

/
Oldalképek
Tartalom