Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Anglia 1954-ben elutasítja az indokínai háborúba való beavatkozást (Részlet Anthony Eden emlékirataiból)

maguk a franciák közöltek velünk. Evégett a délután későbbi részében Mr. Dulles és én tanácskozásra jöttünk össze M. Bidault-lal a Quai d’Orsayn. Dulles azzal kezdte, hogy amennyiben a franciák biztosítékot adnak arra vonatkozólag, hogy Dien Bien Phu eleste után is tovább folytatják a har­cot, az Egyesült Államok késedelem nélkül nekilát az egész terület védel­me megszervezésének. Mint észrevettem, Mr. Dulles megjegyzései azt a határozott látszatot keltették, mintha a londoni kommüniké valamilyen módon máris elkötelezte volna az Egyesült Királyságot az indokínai fegy­veres akció mellett. Közbeszóltam és rámutattam, hogy ez nincs így, Bi- dault pedig helyeselt nekem. Bidault nem adott egyenes választ Dulles kérdésére, arra szorítkozott, hogy hangsúlyozza Dien Bien Phu elestének katasztrofális következményeit. Mr. Dulles ekkor elővett egy levélterveze­tet, amelybe az Egyesült Királyság delegációja éppen csak röviden belete­kinthetett, átadta azt Bidault-nak és felajánlotta, hogy a levelet hivatalo­san is elküldi, ha ez hasznosnak mutatkozna. Amennyire megállapíthattuk, a levél lényegének az látszott, hogy bár most már sajnálatos módon elké­sett az amerikai segélynyújtás Dien Bien Phunál, az Egyesült Államok — ha Franciaország és a többi szövetségesek kívánják — kész fegyveres erő­ket irányítani Indokínába, így nemzetközivé téve a háborúskodást és vé­delmébe véve Délkelet-Ázsiát a maga egészében. M. Bidault perceken ke­resztül töprengett, majd kijelentette, hogy kész elfogadni a levelet, ha Mr. Dulles hivatalosan megküldi. Amikor a megbeszélés véget ért, haladékta­lanul a következő táviratot küldtem a külügyminisztériumnak: „Most már egészen világos, hogy elsőrendű fontosságú döntés előtt ál­lunk, nevezetesen közölnünk kell az amerikaiakkal, hogy hajlandók va- gyunk-e csatlakozni tervükhöz, vagy sem. Fontosnak látszik, hogy erről tárgyaljak kollégáimmal, ezért még ma este visszatérek Londonba.” Röviddel ezután Maurice Schuman hívott fel telefonon és közölte: mind Laniel2, mind Bidault erősen lamellett vannak, hogy utazzam London­ba; remélik, latba vetem befolyásomat kollégáimnál, hogy a Dulles által kívánt vonalon haladjunk. Úgy látszik azonban, hogy a franciák még az este folyamán meggondolták magukat. Denis Allen ugyanis elutazásom után üzenetet küldött nekem, melyben jelezte, hogy Bidault, újabb meg­fontolás után, már nincs elragadtatva az amerikai javaslatoktól; ha Dulles erőlteti a dolgot, Bidault valószínűleg azt fogja indítványozni Lanielnek, hogy ne fogadja el az amerikai intervenciót. A londoni repülőtérről egyenesen Chequersbe hajtattam, hogy részle­tes jelentést tegyek a helyzetről a miniszterelnöknek. Mint oly gyakran történt együttes munkánk hosszú évei alatt, most is meg kellett állapíta­nom, hogy bár fizikailag több száz mérföld távolságban voltunk egymástól, Sir Winston Churchill és én azonos következtetésre jutottunk. Mindketten elkerülhetetlennek láttuk már, hogy a Dien Bien Phu-i francia helyőrséget 2 Francia miniszterelnök. — A szerk. 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom