Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Anglia 1954-ben elutasítja az indokínai háborúba való beavatkozást (Részlet Anthony Eden emlékirataiból)
igaz, hogy a legjobb francia csapatok mind körül vannak zárva Dien Bien Phuban. Százezer főnyi sereg van a Tonkin-deltában, amelynek nagy része a Francia Unió katonáiból áll. Attól tartottam, hogy a beavatkozás nem tudja megmenteni Dien Bien Phut, ugyanakkor messzeható következményei lehetnek. Ennél a pontnál felszólalt Gruenther (az európai legfelsőbb szövetséges főparancsnok), kijelentette, hogy a franciák morálja még sohasem volt ilyen mélyponton. Felvetette a kérdést, tehetünk-e valamit annak megjavítására. Aggódott amiatt, hogy az indokínai összeomlást az itteni kormány bukása fogja követni, utóda pedig a semlegességi irányzat híve lesz. Dulles ismételten hangoztatta arról szóló elméletét, hogy Franciaország mint nagyhatalom bukásával »légüres tér« fog keletkezni. Ügy látszott, osztja arra vonatkozó kételyeimet, hogy a légi hadműveletekkel való beavatkozás döntő lehetne. Ezzel szemben rámutatott, hogy amennyiben én támogatom, hajlandó az elnöknek azt ajánlani, hogy kérjen a Kongresszustól »háborús felhatalmazást« (nem tudom, ez-e a pontos jogi kifejezés, a kérdéses felhatalmazás következménye azonban az, hogy az elnök a legtágabb értelemben rendelkezhetik a fegyveres erőkkel). Dulles ezután részleteket olvasott fel nekem az elnök egy táviratából, amelyek aggodalmat fejeztek ki az indokínai katonai hírek miatt, és olyan mondatokat is tartalmaztak, amelyek arra utaltak, hogy mi egy kissé közönyösek vagyunk az ügyben. Az utóbbi véleménynek ellentmondottam, de őszintén rámutattam, nem hiszem, hogy az indokínai helyzetet a jelen pillanatban rendbe lehetne hozni egyedül külső beavatkozással, még akkor sem, ha a segítség azonnal rendelkezésre állna. Mindez túlságosan emlékeztet arra, amikor a franciák 1940-ben a RAF (Angol Királyi Légierő) utolsó rajának bevetését kérték. Közöltem viszont, hogy amennyiben az amerikaiak az indokínai teljes összeomlás esetében meg kívánnák velünk tárgyalni Thaiföld katonai megsegítésének lehetőségét, ezt kész vagyok önnek ajánlani. Dulles beleegyezőleg nyilatkozott. Ügy gondolom, érdemes lenne ilyen titkos megbeszélést tartani kettőnk között Washingtonban. Ha a franciákon erőt vesz a kétségbeesés és otthagyják Indokínát, hasznos megfontolni egy, a Thaiföld határát garantáló angol—amerikai megállapodást. Azt hiszem, az amerikaiak, jelenlegi hangulatukban, elfogadnák a garancia megadását. Megbeszélésünk végén azt mondtam Dullesnak, bízom abban, hogy a francia kérelemmel kapcsolatban a mi megkérdezésünk nélkül semmiféle akcióra nem fog sor kerülni. Minden lépésnek messzemenő következményei lehetnek, és alkalmat kell kapnunk ezek előzetes mérlegelésére. Dulles megnyugtatott ebben a vonatkozásban.” Már eléggé hozzáedződtem a válságokhoz, ezen az éjszakán mégis gondterhelten tértem nyugovóra. Nem hittem, hogy egy, a koreainál kisebb mértékű intervencióval eredményt lehetne elérni Indokínában. Ha pedig ilyen intervenció történik, nem tudhatjuk, hová vezetnek következményei. Arra ébredtünk, hogy akaratunk ellenére, nem kívánt ellenség ellen és nem kívánt helyen háborúba bonyolódtunk. Minthogy április 24-én folytattam a helyzet megvitatását Mr. Dullesszal 144
