Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 1. szám - Hidasi Gábor: A kínai vezetés külpolitikai törekvéseinek tükröződése a Kínai Népköztársaság gazdasági segélypolitikájában

használták fel ténylegesen, különböző becslések láttak napvilágot. A legteljesebb áttekintésre törekvő W. Bartke hamburgi közgazdász például a fejlődő országoknak 1956 és 1971 júniusa között nyújtott kínai hitelek és segélyek kihasználtsági fokát — elég gazdag dokumentáció alapján — kereken 50%-osra becsülte 1972-ben megjelent összeállításában. Más becslések szerint ez az arány jóval kisebb, a felajánlott hitelösszegek kb. egy- harmada. Anélkül, hogy a probléma részletes elemzésébe bocsátkoznánk, megállapíthatjuk, hogy az 1953 és 1962 között nyújtott hitelek és segélyek viszonylag nagy hányadát (70—80%) ténylegesen felhasználták. A legalacsonyabb kihasználtsági fokot az 1963—1965 között felajánlott hitelek és segélyek esetében tapasztalhattuk. Ennek egyik alapvető oka a címzettek növekvő bizalmatlansága volt a kínai segélypolitika járulékos tényezőivel és következményeivel szemben, a másik pedig az a körülmény, hogy a „nagy proletár kulturális forradalom” éveiben a kínai kormány csaknem valamennyi fejlődő országban beszüntette a kínai szakemberek irányításával és részvételével folytatott építkezéseket, és hazarendelte szakembereit. A hetvenes évek elején indított hiteloffenzíva gyümölcsöztetése viszont — a felajánlott hitelek zömének 5—10 éves kifutási ideje miatt — jórészt még az elkövetkező évek feladata lesz.

A kínai vezetők már régóta igyekeznek hitel- és segélypolitikájukat minden szempontból a fejlődő országokkal kialakítandó nemzetközi gazdasági kapcsolatok mintájaként feltüntetni. Legutóbb 1972 áprilisában a chilei Santiagóban, az UNCTAD III. Világkereskedelmi és Fejlesztési Konferenciáján ismertette utólag a Kínai Népköztársaság képviselője a — legelőször Csou En-laj által 1964 elején Bamakóban kifejtett — nyolc alapelvet, amelyeket a Kínai Népköztársaság állítólag mindig szem előtt tartott hitel- és segélynyújtásai során. Ezek a következők:

1. Az egyenjogúság és a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása.

2. Kína tiszteletben tartja azon országoknak a szuverenitását, melyeknek segélyt vagy kölcsönt ad.

3. A hiteleket kamat nélkül vagy olyan kamattal adja, amely a kölcsönt elfogadó ország számára előnyös.

4. A segítség célja, hogy a segélyezett ország a független gazdasági fejlődés útjára léphessen.

5. Segítse elő a jövedelmek és a tőkeképződés növekedésének meggyorsítását.

6. A hitelnyújtás keretében a Kínai Népköztársaság a legjobb minőségű áruit a világpiaci árszintnek megfelelően bocsátja a fejlődő országok rendelkezésére.

7. Technikai segélyek esetében a Kínai Népköztársaság kötelezettséget vállal arra, hogy a technikai eljárások ismereteit maradéktalanul átadja.

8. A kínai szakemberek, akik a fejlődő országokban dolgoznak, semmiféle előjogokat nem élvezhetnek az ottani dolgozókkal szemben.

Láthattuk e tanulmányból, hogy a fenti — propagandisztikus célból megfogalmazott és erőteljesen reklámozott — alapelvek korántsem érvényesültek ilyen eszményi módon a Kínai Népköztársaság segély- és hitel124