Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - A DIPLOMÁCIA TÖRTÉNETÉBŐL - Ormos Mária: A magyar kormány álláspontja a középkelet-európai biztonság megteremtésének kérdéséről 1934-1935-ben
kül sohasem fogunk visszakapni egy talpalatnyi földet sem. Ennek dacára természetesen ezentúl is mindig azt kell mondanunk, hogy békés eszközökkel harcolunk a revízióért, de ez a harc teljesen kilátástalan. Határozottan az volt a benyomásom, hogy a Duce számol egy közeli konflagráció lehetőségével.”4 Ilyen előzmények után nehéz volt feltételezni, hogy az olasz kormány komolyan gondolna bármiféle biztonsági intézkedésre a dunai övezetben. Amint azonban a francia—olasz tárgyalások előrehaladtak, úgy vált egyre világosabbá, hogy Mussolini — egyéb, mindenekelőtt afrikai előnyök biztosítása végett — e téren hajlandó lesz engedményeket tenni a francia felfogásnak. A lehetőség, hogy Mussolini belemegy egy közép-európai garanciapaktum elfogadásába, a magyar kormányköröket rendkívül idegesítette, noha tudták, hogy az olasz politika e kitérőt csakis taktikai okokból teszi meg. Minden ilyen lépés ugyanis — még ha csak látszólagos volt is — presztízsveszteséget jelentett Magyarországnak, hiszen kifelé azt demonstrálhatta, hogy a magyar revíziós törekvések az idő szerinti egyetlen feltétlen támogatója, Olaszország, e törekvéseket cserbenhagyta. Mussolini első ízben 1934. december 25-én tájékoztatta Gömböst a francia—olasz tárgyalások menetéről. Levelének a magyar kormányt legközelebbről érintő passzusa így hangzott: „1. Elvileg egyetértenek (ti. a tárgyalófelek — O. M.) abban a követelményben, hogy Ausztria függetlenségét szerződéssel kell garantálni. A francia kormány hajlandó arra, hogy Magyarország, Jugoszlávia és Csehország abban mindenesetre részt vegyenek. A formula, amiben meg lehetne egyezni, két részből állana. Az első részben Franciaország és Olaszország az eddigi angol—francia—olasz deklarációk elveinek szellemében kötelezettséget vállalna, hogy kölcsönösen konzultálják egymást azoknak a megteendő rendelkezéseknek a tárgyában, melyeket Ausztria függetlenségének veszélyeztetése esetére kell tenni. A másik rész »az Ausztriával határos« államokkal foglalkoznék abban az értelemben, hogy a Franciaország és Olaszország által átvállalt kötelezettség nyitva maradjon az Ausztriával határos államok számára is. A formulához Franciaország és Olaszország is hozzájárulna, bár Franciaország azt kívánja, hogy a második része a formulának bővebb értelmezést kapjon abban az irányban, hogy tartalmazza az Ausztriával határos államok hozzájárulását.”5 E tájékoztatás nem tartalmazta azt a francia követelést, hogy a szavatolok között helyet kapjon az egész kisantant, tehát Románia is, mely nem tartozott az Ausztriával határos országok közé. (Megjegyezzük, hogy az ebben a kérdésben folytatott francia—olasz vita végül azzal zárult, hogy Románia számára lehetővé tették a létrehozandó paktumhoz történő csatlakozást. Mussolini viszont ellensúlyként elérte, hogy hasonló lehetőséget nyújtsanak a formailag francia-szövetséges Lengyelországnak, melynek kormánya azonban a valóságban ekkor már erősen közeledett mind Német4 OL. K. 64. 1934—23—705, Villani-jel. 1934. december 13. 5 Semsey, III. k. 21. szám. Mussolini 1934. december 25-i levelének magyar fordítása. Másolat. 113
