Külügyi Közlöny 20. 1940
1940-10-10 / 7. szám
radék, annak aláírása és pecsétje eredeti, az ily módon kiállított anyakönyvi kivonatokat tehát az állampolgársági bizonyítvány kiállítására irányuló beadványoknál, továbbá a honosítási és a viszszahonosítási ügyekben, nemkülönben a községi illetőség megállapítására és községi illetőségi bizonyítvány kiállítására vonatkozó kérelmeknél, valamint az anyakönyvi ügyekben is — mint eredetieket — el kell fogadni. Nem esnek azonban hasonló elbírálás alá a Német Birodalom, anyakönyvi hivatalai részéről kiállított anyakönyvi kivonatokról előállított fénykép- és fénymásolatok abban az esetben, ha azokat valamely más közhatóság — és nem a német anyakönyvi hivatalok — hitelesítették. ^ Felhívom Alispán Urat, Polgármester Urat, a közig, kirendeltség vezetőjét, hogy a jelen rendeletemben foglaltakhoz alkalmazkodjék (Csak a vármegyék alispánjainak és a közig, kirendeltségek vezetőinek) és a fentieket miheztartás végett az alárendelt hatóságokkal és az anyakönyvvezetőkkel is közölje. Budapest, 1940. évi május hó 3-án. A miniszter helyett: Tomcsányi s. k. államtitkár. KÖZLEMÉNYEK. . Pittsburgban m. kir. konzulátus felállítása. Pittsburgban az Északamerikai Egyesült Államok Pensilvania (Pa.) államának területére kiterjedő konzuli joghatósággal m. kir. konzulátus felállítása engedélyeztetett. A konzulátus vezetésével dr. Bazovshy János m. kir. konzuli címmel felruházott szerződéses tisztviselő bízatott meg. A konzulátus működését előreláthatólag 1940. évi november hó folyamán fogja megkezdeni. Bogotában m. kir. tiszteletbeli konzulátus felállítása. Bogotában Columbia köztársaság egész területére kiterjedő konzuli joghatósággal m. kir. tiszteletbeli konzulátus állíttatott fel, melynek vezetésével Fernando Carrizosa hogotai lakos bízatott meg. A tiszteletbeli konzulátus címe: Bogotá, Columbia S. A., Apartado 1204., ideiglenes távirati címe pedig: Carrizosa Bogotá, Apartado 1204, A gráci m. kir. tiszteletbeli konzulátus átszervezése tényleges konzulátussá. A gráci m. kir. tiszteletbeli konzulátus 1940. évi október hó 1-ével tényleges m. ki r*. konzulátussá szerveztetett át s ezzel egyidejűleg szolgálatilag a berlini m. kir. követség alá helyeztetett, A konzulátus vezetésével kászon-jakabfalvi László Kálmán TI. osztálvú konzul bízatott meg, aki a hivatal vezetését 1940. évi szeptember hó 30-án átvette. A konzulátus konzuli joghatósága a stayerországi és karintiai körzetekre terjed ki. A konzulátus címe válatozatlan (Auersperggasse 12.). A brüsszeli m. kir. konzulátus megszüntetése. A brüsszeli m. kir. konzulátus működése 1940. évi szeptember hó 30-áv? megszüntettetett. A konzuli joghatóságot Belgium egész területéni 1940. évi október hó 1-től kezdve az antverpeni in. kir. tiszteletbeli főkonzulátus gyakorolja. A hágai ni. kir. konzulátus megszüntetése. A hágai m. kir. konzulátus működése 1940. évi szeptember hó 30-ával megszüntettetett. A konzuli joghatóságot Hollandia egész területén 1940. évi október hó 1-től kezdve az amsterdami ín. kir. tiszteletbeli főkonzulátus gyakorolja. A kolozsvári m. kir. konzulátus megszüntetése. Kolozsvár visszacsatolása következtében a kolozsvári m. kir konzulátus 1940. évi szeptember hó 14-ével megszüntettetett,