Külügyi Közlöny 14. 1934
1934-11-05 / 10. szám
Kézirat. KÜLÜGYI m KÖZLÖNY KIADJA A MAGYAR KIRÁLYI KÜLÜGYMINISTERIUM A Külügyi Közlöny kizárólag a m. kir. külügyministerium és a külképviseleti hatóságok belső használatára adatik ki s így abba csakis a m. kir. külügyministerium és a külképviseleti hatóságok tisztviselői nyerhetnek betekintést. A Külügyi Közlöny kezelése tekintetében tehát a hivatalos ügyiratok kezelésére vonatkozó szabályok mérvadók. RENDELETEK. 14,212/1—1934. szám. Rendelet a m. kir. külügyministerium ügybeosztásának az állampolgársági ügyekkel kapcsolatos módosítása tárgyában. A nemzetközi szerződések kötésével kapcsolatos intézkedéseknek egységesítéséről és evégből a m. kir. külügyministerium ügybeosztásának megfelelő módosításáról szóló 7152/1—1934. számú rendelet (K. K. XIV. évf. 6. sz.) kiegészítéséül az állampolgársági ügyeket, ideértve az állampolgársági és katonai nyilvántartásokból való törlésre vonatkozó ügyeket is, 1934 évi november hó 15. napjától való hatállyal az 5. (nemzetközi közjogi és szerződési) osztály ügyköréből a 6. (nemzetközi büntetőjogi és rendészeti) osztály ügyköréhez utalom át. E rendelkezés nem vonatkozik az állampolgársági jog nemzetközi közjogi vonatkozású elvi kérdéseit tárgyaló ügyekre, amelyek továbbra is az 5. osztály által fognak intéztetni. Budapest, 1934 évi október hó 30-án. Kánya s. k. 13,516/1—1934. szám. Rendelet a m. kir külképviseleti hatóságoknál eljáró felekkel való érintkezés tárgyában. Ismételten panasz tárgyává tétetett, hogy némely m. kir. külképviseleti hatóságnál egyes irodaszakbeli tisztviselők a hivatalban eljáró felekkel szemben udvariatlan magatartást tanúsítottak. Minthogy ily magatartás úgy hazánkban, mint pedig a külföldi államokban a m.. kir. külképviseleti hatóságok kedvezőtlen megítélésére adhat alkalmat, felhívom a m. kir. külképviseleti hatóságok vezetőit, a legnagyobb nyomatékkal utasítsák a vezetésük alatt álló hivatalnál szolgálatot teljesítő irodaszakbeli tisztviselőket, hogy a hivatalnál eljáró felekkel szemben mindenkor meszszemenő udvariasságot és előzékenységet tanúsítsanak. Meghagyom továbbá a m. kir. külképviseleti hatóságok vezetőinek, hogy e rendeletem pontos betartását szigorúan ellenőrizzék és a kifogás alá eső esetekről hozzám haladéktalanul tegyenek jelentést, hogy a rendelet ellen vétő tisztviselők ellen eljárhassak. Budapest, 1934 évi október hó 19-én. A minister helyett : Hory s. k. 14,185/1—1934. szám. Rendelet a futárszolgálat alkalmával repülőgépek igénybevétele tárgyában. Futárszolgálat alkalmával — mind a kebelbeli rendes, mind pedig a rendkívüli vagy alkalmi futárok esetében — a repülőgépen való utazás esetleges engedélyezését a külügyministerium magának tartja fenn. Sem a futárok nincsenek tehát feljogosítva arra, hogy önhatalmúlag, a külügyministerium előzetes hozzájárulása nélkül, repülőgépen utazzanak, sem pedig a külképviseletek arra, hogy a futároknak repülőgépen