Külügyi Közlöny 13. 1933

1933-05-20 / 7. szám

konkrét esetekben az útlevélkérelmezők a 215.461/1931. B. M. számú 1) körrendelettel megállapított alacsonyabb vagy magasabb kiállítási díjat és bélyegilletéket kötelesek-e fizetni útlevelük kiállításáért, illetve meg­hosszabbításáért. Értesítem ennek folytán Alispán (Főka­pitány, Kapitány) urat, hogy az útlevélkiál­lítási díjak és bélyegilletékek befizetésénél a következőket vegye figyelembe. Általános szabály, hogy minden útlevél­kérelmező a 215.461/1931. B. M. számiú körrendelet 2. bekezdésének 2. pontjában megállapított magasabb útlevélkiállítási dí­jat és bélyegilletéket tartozik fizetni. Ez alól az idézett körrendelet 2. bek. 1. pontja értelmében csak akkor van kivételnek he­lye, ha: 1. a kérelmező a szokásos napszá­mot meg nem haladó keresetből él, vagy ha 2. a kérelmező közszolgálatban lévő alkalmazott, ideértve a nyugdíjasokat és mindezeknek ellátást élvező hozzátartozóit is. Az idézett 2. bek. 1. pontjának első mon­datában említett foglalkozásokra nézve megjegyzem, hogy ezek csak példaszerű felsorolásnak tekintendők a szokásos nap­számot meg nem haladó keresetből élők körének közelebbi megvilágítására. Termé­szetes tehát, hogy ha olyan eset fordul elő, hogy a kérelmező a most említett foglalko­zásúak közé tartozik ugyan, de a keresete a szokásos napszámot meghaladja, akkor az ilyen kérelmező a magasabb kiállítási díjat és bélyegilletéket köteles fizetni. A közszolgálatban álló kérelmezők va­gyoni és jövedelmi viszonya ellenben az út­levélkiállítási díj és bélyegilleték szempont­jából közömbös, mert közszolgálatban ál­lók e minőségükből folyólag jogosultak az alacsonyabb díj és illeték fizetésére. A szokásos napszámot meg nem haladó keresetből élők az alacsonyabb útlevélkiál­lítási díj és bélyegilleték fizetésére való jo­gosultságukat a 4.961/1927. B. M. eln. szá­mú 2) körrendelet által megállapított ható­sági vagyoni (szegénységi) bizonyítvány bemutatásával tartoznak igazolni. Az eset­ben, ha az útlevelet kérelmezőnek szegé­nyes kereseti viszonyai nyilvánvalóak, vagy az útlevéllapot kiállító hatóság előtt egyéb­ként ismeretesek, akkor a fentemlített bi­zonyítvány beszerzése mellőzhető, ily ese­B. K. 1931. évi. 586. lapon. leknél azonban azon körülményt, hogy az illető az alacsonyabb útlevéldíj fizetésére jogosult, a hatóságnak az útlevéllapon iga­zolnia kell. Kivételes esetekben, ha az útlevél kiállí­tása oly sürgős, hogy a hatósági vagyoni bizonyítvány beszerzése idő hiányában nem lenne eszközölhető és ha folyamodó­nak az alacsonyabb útlevéldíjra való jogo­sultsága valószínűnek látszik, az útlevél részére ennek befizetése mellett is kiállít­ható. Köteleznie kell azonban ez esetben az útlevélkiállító hatóságoknak — az ügy nyilvántartásba vétele mellett — az illetőt arra, hogy visszaérkezése után utólag a ha­tósági vagyoni (szegénységi) bizonyítványt szerezze be és nála mutassa be. Amennyi­ben azután az utólag bemutatott hatósági vagyoni (szegénységi) bizonyítványból az tűnnék ki, hogy az illető a szokásos nap­számot meghaladó keresetből él, úgy vele a magasabb útlevélkiállítási díj különbö­zete (ezidőszerint 8 pengő 50 fillér) befize­tendő, a bélyegilleték többlete pedig az út­levélre okmánybélyegben felragasztandó s hivatalos pecséttel felülbélyegzendő. Az ily módon befolyt kiállítási díjkülönbözetből származó bevételt az útlevélszámadásban külön tétel alatt egy összegben kell elszá­molni ezen körrendeletem számára való hi­vatkozás mellett. Az önálló keresettel nem biró kiskorúak mindig a szüleik vagyoni, illetve kereseti viszonyai szerint, illetve közszolgálati alkal­mazotti minőségük alapján fizetik be az alacsonyabb, illetve magasabb útlevélkiállí­tási díjat és bélyegilletéket. Az önálló keresettel bíró, de szüleik el­tartása alatt álló kiskorúak, habár kereseti viszonyaik fotytán az alacsonyabb útlevél­kiállítási díj és bélyegilleték fizetésére jo­gosultak, mégis a magasabb útlevélkiállí­tási díjat és bélyegilletéket fizetik az eset­ben, ha a szüleik is arra lennének kötele­sek útlevélkiállítás esetén. Államvasúti arcképes igazolvánnyal bíró rokkantak útlevélkiállítási díj fizetése szempontjából úgy tekintetnek, mint a nyugdíjasok és ezért az alacsonyabb útle­vélkiállítási díjat és bélyegilletéket fizetik. Az útlevélkiállító hatóságok az útlevelek meghosszabbítása alkalmával figyelemmel kísérni tartoznak azt is, vájjon az útlevél­tulajdonosnak kereseti viszonyaiban, köz­szolgálati alkalmazotti minőségében nem állott-e be esetleg időközben változás és

Next

/
Oldalképek
Tartalom