Külügyi Közlöny 7. 1927

1927-04-01 / 6. szám

teménje legyen, mint amilyen teljes gyűjteménye a tör fényeknek az Országos Törvénytár. Ezt a célt csakis úgy lehet elérni, ha a Magyarországi Rendeletek Tára szerkesztőségének módjában van ellenőrizni azt, hogy a szóbanforgó gyűjte­ménybe minden egyes jogszabályt tartalmazó kormányrendelet belekerüljön. Ennélfogva a m. kir. ministerlanács 1927. évi január hó 7-én kelt elhatározása alapján felkérem Nagyméltó­ságodat, utasítsa előadóit, hogy a jogszabályt megállapító rendeleteket — rendes iktatószámuk érintetlenül hagyása mellett — az ügyirat külső oldalán feltűnő „J" jellel (Jogszabályok) lássák el. A segédhivatal köteles a „J" jellel ellátott rendelet ügyiratait — a kiadmányok továbbítá­sával egyidejűleg — a rendelet egy másolati pél­dányával együtt a kebelbeli elnöki iktatóba kül­deni avégből, hogy az illető rendeletet — miois­teriumi iktató számának és tárgykivonatának feljegyzésével — a jogszabályt tartalmazó („J" betűs) rendeletek külön iktatókönyvébe 1-től kezdődő, folytatólagos sorszámok alatt —" be­jegyezze, a „J" sorszámot az ügyirat „J" jele mellé, valamint a rendelet másolati példányára is feljegyezze, a másolati példányt — a Magyar­országi Rendeletek Tára kézirataként — az „Országos Törvénytár" szerkesztőségéhez meg­küldje, az ügy iratait pedig — irattári kezelés végett — rendes helyére juttassa. Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, méltóz­tassék a szükséges intézkedéseket megtenni avégből, hogy a minisztertanácsnak ez a hatá­rozata a vezetése alatt álló ministeriumban 1927. évi január hó 1-től kezdödőleg hatályba lépjen és hogy az abban foglalt rendelkezések szigorúan megvalósuljanak. A ministerelnökségre vonatkozóan egyidejűleg hasonlóképpen intéz­kedtem. Budapest, 1927. évi február hó 7-én. A ministerelnök helyett: Prónciy s. k. államtitkár. 1708/1—1927. szám. letétekben esetleg kezelt ily címleteket a be­cserélés eszközlése végett sürgősen terjesszék fel. Budapest, 1927. évi február hó 17-én. A minister rendeletére: Miidós s. k. 1388/1—1927. szám. ' Rendelet a m. kir. külképviseleti hatóságok által beküldött havi eredménykimutatások felülvizsgálása alkalmával észlelt alaki szabálytalanságok megszüntetése tárgyában. A m. kir. külképviseleti hatóságok által az 1924. évi 15.080. számú rendeletem alapján beküldött havi eredménykimutatások adatainak feldolgozása alkalmával megállapítást nyert, hogy a külképviseleti hatóságok által a hó folyamán eszközölt kiadások illetve bevételek csoportosítása nem történik meg tárcám költ­ségvetési előirányzatának megfelelő módon és ennek folytán a tárca havi kiadásainak illetve bevételeinek a költségvetési előirányzat tételei­vel való összehasonlítása állandóan nehéz­ségekbe ütközik. Ezen szabálytalanság kiküszö­bölhetése céljából tehát tudomásulvétel és mi­heztartás végett közlöm, bogy a külképviseleti hatóságok által a hó folyamán eszközölt kiadá­sok illetve bevételek a következőképpen csopor­tosítandók. A kiadások csoportosítása: A „Személyi járandóságok" rovaton a kiadá­sok a következőképpen csoportosítandók. 1. „Rendszeres állandó illetmények" alrova­ton veendők fel a nyugellátásra jogosító állást betöltő összes alkalmazottaknak a járandóságai, amelyek havonként kerülnek kifizetésre. Neve­zetesen a fizetések, családi pótlékok és hadi­pótlékok, továbbá a követek részére a követi illetmények újabb szabályozásával kapcsolat­ban a régi és új illetmények között mutatkozó külömbözet címén megállapított ú. n. személyi pótlékok. . 2. A „ Nem rendszeres illetmények" alrova­ton tüntendők fel a nem rendszeresített állá­sokon alkalmazottak járandóságai, nevezetesen a tiszteletdíjasok, sajtóelőadók részére havon­ként kifizetett tiszteletdíjak, a helyszínen szol­gai teendők ellátására felfogadott egyének részére' havonként kifizetett bérek, végül a kül­képviseleti hatóságok vezetői részére engedé­lyezett ú. n. akkreditálási pótlékok, a kir. kon­zulátusok vezetői részére engedélyezett hivatal­főnöki pótlékok, a külképviseleti hatóságok első beosztott tisztviselői részére engedélyezett ú. n. működési pótlékok, végül az ügyvivői napidíjak. A „Dologi kiadások" rovaton a következő­képpen csoportosítandók a kiadások. Rendelet osztrák bankjegyek bevonása tárgyában. Az osztrák Nemzeti Bank által kibocsátott és egy schilling felülbélyegzéssel ellátott 10.000 koronás bankjegyek 1926. évi december hó végével a forgalomból kivonattak és úgy ezek, valamint a felülbélyegzéssel el nem látott 10.000 koronás bankjegyek 1929. évi december hó 31-ig az osztrák Nemzeti Bank által for­galomképes értékekre cseréltetnek be. ­Felhívom ennélfogva a m. kir. külképviseleti hatóságokat, hogy az ottani pénztárban vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom