Külügyi Közlöny 1. 1921 (Budapest, 1922)
1921-10-01 / 2. szám
2. Szigorúan betartja az 1900 : II. t.-c. rendelkezéseit, valamint az annak végrehajtása tárgyában kibocsátott 1009 évi 57.000. B. M. sz.' Utasítást, nemkülönben az érvényben levő és még kiadandó rendeleteket. Ellenkező esetben az engedély megvonható. 3. Az engedélyért a folyó 1921. évre a kivándorlási alap javára az engedélyokmány kiállításától számított 1 hónap alatt ii.000 (Hatezer) holland forint engedélydíjat fizet a budapesti m. kir. központi állampénztárba. 4. A társaságnak az 1909 : II. t.-c. 8. §-ának rendelkezéseihez képest óvadékul törvényes magyar értékben 50J.000 (Ötszázezer) koronát, helyettesének óvadéka gyanánt pedig 100.' 00 (Egyszázezer) koronát kell letenni. Mindkét óvadék kamatai a letevőt illetik. -5. A társaság kötelezettséget vállal arra nézve, hogy Magyarország területén kivándorlókat szállításra kizárólag a budapesti, illetve határ-irodái útján fogad el, ügynököket és közvetítőket kivándorlók szerzésére nem alkalmaz és ilyenektől kivándorlókat el nem fogad, továbbá, hogy külföldi expediensei, ügynökei és közvetítői Magyarország területére kiterjedőleg ügynöki működést kifejteni nem fognak. Végül kötelezi magát a társaság, hogy érdekkörébe tartozó és a vele üzleti összeköttetésben álló gőzhajóstársaságoknál oda fog hatni, hogy ezek által magyarországi kivándorlóknak törvényellenes szállítása ne történjék. 0. Kötelezi magát a társaság arra, hogy magyarországi felnőtt kivándorlónak fedélközi, illetőleg lll-ad osztály viteldíját, a behajózási kikötőből számítva azon viteldíjon alul, amely a legnagyobb transatlanti gőzhajóstársaságoknúl érvényben áll, nem fogja megállapítani addig, míg egy nem engedélyezett társaság részéről újólag fellépő verseny által alacsonyabb viteldíjak szabására kényszerítve nem lesz. 7. A társaság ezen engedély alapján a rotterdami irodáiban folytatott üzletkörében is, a magyar törvényekben és rendeletekben megállapított könyveket fogja vezetni és aláveti magát annak, hogy a m. kir. belügyminiszter megbízottja által a társaság ezen üzletkörére vonatkozó ügykezelését bármikor megvizsgálhassa, a könyvekből kivonatot készíthessen és általában az iroda eljárását ellenőrizhesse. A rotterdami irodában magyar kivándorlókkal kötött szállítási szerződések után járó bélyegilletéket a társaság a m. kir. államkincstárnak beszolgáltatja. 8. A társaság minden általa szállított 10 éven felüli magyarországi kivándorló után 10 koronát, minden 10 éven aluli kivándorló után pedig 5 koronát fog a kivándorlási alap javára fizetni. Ugyanezen díjakat fogja fizetni előre váltott (prepáid) jeggyel utazó kivándorlók után. E díjak a hajóviteldíjakba bele vannak értve és azok a kivándorlóktól külön nem szedhetők; ezeket a díjakat a társaság az oly 1. és II. osztályú utasok után is fizeti, akiknek litlevelébe az utazás célja gyanánt „kivándorlás" van bejegyezve. 9. Az amerikai fejadót jogosítva van a társaság az utasoktól külön beszedni. 10. A társaság köteles a magyarországi kivándorlókat Budapesten, illetőleg legkésőbb a magyar határállomáson olyként csoportosítani, hogy a kivándorlók fölötti felügyelet az ő előnyükre csoportokban, vagy különvonatok szállításánál minél hatályosabban gyakorolható és a kivándorlók útközben minden károsítástól megóvhat ók legyenek. 11. A társaság a magyarországi kivándorlókat a magyar határ átlépése előtt a társaság költségére orvosilag megvizsgáltatja, arra nézve, hogy egészségi szempontból megfelelnek-e a tengerentúli kikötőben meghatározott követelményeknek. 12. A társaság a határállomásról egyidejűleg elutazó minden 72 főből (2 vasúti kocsi) álló kivándorló csoport részére egy magyarul beszélő vezetőt állít, aki a csoportot a kikötőig kíséri. Vezető csak a társaság állandó alkalmazottja lehet. 13. A társaság gondoskodni köteles arról, hogy a magyarországi kivándorlók a magyar határállomástól a kikötővárosig megtett vasúti útjukban, a társaság részéről előzetesen már megállapított étkezőállomásokon egyszer napjában kielégítő, tápláló, tiszta és meleg ebédet, este pedig egy kielégítő meleg vagy hideg vacsorát kapjanak. Azoknál a vasúti utazásoknál, melyet előző este kezdettek meg, a reggeli órákban reggelizésről kell gondoskodni. 1,4. A társaság köteles a kivándorlóknak csoportonkénti vagy különvonatok útján történt szállításárnál a kivándorlók podgyászának velük való szállításáról gondoskodni. Ha az ilymódon történő szállításnál a kivándorlók valamely városban mégis kénytelenek vasúti pályaudvart változtatni, a podgyászszállításról szintén gondoskodni kell. A szabályszerű podgyászszállítási díjak a kivándorlóktól beszedhetők. A podgyász biztosításáról a társaság az 1909 : 11. t.-c. 23. §-a értelmében gondos-, kodni tartozik. 15. A társaság törekedni fog a közbeeső államok illetékes hat ságainál elérni azt, hogy a magyarországi kivándorlók a határállomásokon a, törvényszabta podgyászvizsgálatoknál és . egyéb vám- és politikai ellenőrzésnél kíméletes és humánus elbánásban : észesüljenek. 16. A társaság köteles a kivándorlókat olyképen csoportosítani, illetőleg a kikötőkbe irányítani, hogj r ezek az elkerülhetetlenül szükséges időnél tovább a kikötőben ne vesztegeljenek. A társaság köteles azokat a kivándorlókat, akik bármely oknál fogva a behajózás megkezdéséig valamely kivándorlási szállóban, lakóházban vagy egyéb időleges hajlékul szolgáló helyiségekben elhelyezést nyernek, szigorúan a magyar törvények és rendeletek követelményeinek megfelelő módon elszállásolni és ellátni, kivéve azt az esetet, ha az illető államban vagy kikötővárosban az ottan honos kivándorlókra nézve kedvezőbb rendelkezések állanak fenn, mert ez esetben a magyar kivándorlókra is ezek alkalmazandók. Emellett azonban a társaság kiváltképen még arra köteles üg3 relni, hogy: a) a magyarországi kivándorlók más országbeli kivándorlóktól, amennyire csak lehet, elkülönítve helyezendők el, különös tekintettel arra, hogy a nem házas egyének nemük szerint szintén szétválasztandók; bj magyarországi kivándorlók nagyobbrészt a. hazájukban megszokott ételeket kapjanak. 17. A társaság szigorúan köteles ügyelni arra. hogy a kivándorlók a fentemlített szállásokon való átmeneti tartózkodásuk alatt mindennemű károsítástól mindenkép feltétlenül megóvassanak ; saját alkalmazottjaira nézve és a kivándorlóknak a társaság saját szállodáiban és helyiségeiben való tartózkodása tartamára a társaság felelősséget vállal aziránt, hogy ily károsítások tökéletesen kizáratnak. 18. A társaság köteles a kikötőkben elegendő magyarul beszélő tolmácsról gondoskodni. Köteles a társaság továbbá a m. kir. beliigymiminiszter által küldött falragaszokat, hirdetményeket, nyomtatványokat stb. a magyarországi kivándorlók lakta vagy látogatott helyeken kifüggeszteni, illetőleg fölfektetni. Természetes, hogy csak oly nyomtatványok küldhetők, amelyek a kivándorlók védelmével okozati