Külügyi Közlöny 1. 1921 (Budapest, 1922)

1921-10-01 / 2. szám

nem házas egyének nemük szerint szintén szót­választandók ; b) magyarországi kivándorlók nagyobbrészt a hazájukban megszokott ételeket kapjanak. 17. A társaság szigorúan köteles ügyelni arra, hogy a kivándorlók a fent említett szállásokon való átmeneti tartózkodásuk alatt mindennemű károsí­tástól mindenkép feltétlenül megóvassanak ; saját alkalmazottjaira nézve és a kivándorlóknak a társa­ság saját szállodáiban és helyiségeiben való tartóz­kodása tartamára a társaság felelősséget vállal az­iránt, hogy ily károsítások tökéletesen kizáratnak. 18. A társaság köteles a kikötőkben elegendő magyarul beszélő tolmácsról gondoskodni. Köteles a társaság továbbá a m. kir. belügy­miniszter által küldött falragaszokat, hirdetményeket, nyomtatványokat stb. a magyarországi kivándorlók lakta vagy látogatott helyeken kifüggeszteni, illető­leg fölfektetni. Természetes, hogy csak oly nyomtatványok küld­hetők, amelyek a kivándorlók védelmével okozati összefüggésben állanak, mint például óvások, figyel­meztetések a magyar királyi konzulátusok igénybe­vételére stb.­Rövid óvások, tájékoztató táblák, árjegyzékek stb. a m. kir. belügyminiszter megbízottjának felhí­vására a társaság költségeire nyomatandók és fiig­gesztendők ki. 19. A társaság megadja a jogot a m. kir. belügy­miniszternek arra, hogy a kivándorlók elhelyezését, ellátását és azok behajózását megbízottja útján ellenőrizhesse. Ezen ellenőrzésből felmerülő kiadások fedezése céljából a társaság minden oly nyugat felé menő gőzös után, amelyben a III. osztályú magyar utasok , száma az 50°/o-ot meghaladja 20 £-ot. minden oly gőzös után, amelyen 50%-on aíul vannak magyarok, 10 T^'-ot fog a kivándorlási alap javára a budapesti m. kir. központi állampénztárba befizetni. 20. A kivándorlók és kézipodgyászuknak a A rasúti állomásról a hajóra vagy a szállóba és innen a hajóra történő szállítása ingyenes. 21. Magyarországi kivándorlókat szállító hajókon a társaság magyarul és a többi Magyarországon hasz­nált nyelveket beszélő kiszolgáló egyéneket megfelelő számban alkalmaz. A magyarországi kivándorlók elszállásolásának és ellátásának a hajókon szigorúan a magyar kivándorlási 1 örvény és rendeletek követelményeinek megfelelően kell történnie, kivéve azt az esetet, ha az illető indu­lási kikötőben az ottan honos kivándorlókra nézve kedvezőbb rendelkezések állanak fenn, mert ez eset­ben a magyar kivándorlókra utóbbiak alkalmazandók, mindazonáltal itt is alkalmazást nyernek a lö. §. ' 8. bekezdésének a) és b) pontjaiban foglalt határoz­mányok, azonban az a) pont azzal a hozzáadással, hogy magyarországi kivándorlók a haj ó által érintett közbeeső kikötőkben új utasok behajózása folytán a hajón áthelyezésnek, kihajózásnak vagy újabb orvosi vizsgálatnak alá nem vethetők. Epúgy alkalmazást nyernek a hajókon a 18. §-nak 2. bekezdésében fog* lalt határozmányok. 22. A társaság megadja a m. kir. belügyminisz­ternek a jogot, hogy azokra a hajókra, amelyeken magyarországi kivándorlók szállíttatnak, ellenőrzés céljából közegét kiküldeni és ecélból a társaság a m. kir. belügymintszternek 1 db „M..kir. belügy­minisztérium kivándorlási főosztályának vagy a m. kir. kivándorlási biztosi hivatal egy tisztviselője" részére szóló I. osztályú fülkére és ellátásra jogosító szabadjegyet bocsát rendelkezésére. 23. A társaság kötelezi magát arra, hógy éven­ként legfeljebb 500 (Ötszáz) oly vagyontalan vissza­vándorlót, kik a magyar konzuloknak szabályszerűen kiállított utalványával ellátva jelentkeznek, fedél­közön, illetőleg Iir. osztályon és pedig a 12 éven felüli fel nőtt egyéneket és az 1—12 éves gyermekeket a mindenkori tengeri szállítási viteldíj '/a (egyhar­madáért) az engedélyokmányban megnevezett európai kikötők valamelyikébe fogja szállítani, az 1 éven aluli csecsemők szállítását pedig ing.en teljesíti. 21. A társaság köteles azon behajózási jegyzékek (Manifest) másolatát, amelyeket az Eszakamerikai Egyesült-Államok bevándor'ási törvényének rendel­kezései értelmében minden induló hajó kapitánya az amerikai hatóságnak beszolgáltatni köteles, a ni. kir. belügyminiszternek is megküldeni, mindazonáltal szem előtt tartandó, hogy ezek á másolatok csupán azon adatokat kell, hogy tartalmazzák, amelyek magyar­országi visszavándorlókra vonatkoznak. 25. A társaság köteles az amerikai visszavándorló­kat, különösen a béke kezdetével megindult vissza­vánclorlás tartamára a 10., 12 — 15., úgyszintén a 17. §-okban foglalt határozmányok betartása mellett Amerikából, illetőleg az európai kikötővárosokból Magyarországba szál Irtani. Legelőnyösebbnek nyilváníttatik az útvonal Cher­bourgból és Rotterdamból Baselen keresztül, Bécsen át a magyar határra s ezért a társaság minden ere­jével oda fog hatni, hogy a Cherbourgban kihajózott magyarországi visszavándorlók ' lehetőleg különvona­tokon Baselbe irány íttassanak. E cél érdekében a társaság már New-Yorkban vasúti jegyeket fog erre az európai útvonalra árusí­tani, továbbá Amerikában ezen útvonal előnyeit hir­detni, végül minden egyes ily irányban közlekedő hajón a szükséghez képest legalább 300 helyet a hajó indulását megelőző 14 napig magyar visszavándorlók részére fenntartani. 26. A társaság félévenként számol le, a leszámo­lást a m. kir belügyininiszter által kiküldött tiszt­viselő fogja foganatosítani. 27. A társaság a m. kir. kormány által kiküldött állami tisztviselőknek és megbízottaknak az általa fenntartott azon vonalakön, amelyekre nézve kiván­dorlók szállítására engedélyt nyer, az I. vagy II. osztályú viteldíjból, valamint a podgyász-vitelclíjból következő engedményeket adja: a) mindenkori viteldíjból 25°/o, b) 40! 3 láb podgyász ingyen, c) a podgyász súlytöbbleténél 25°/o árengedmény. 28. A társaság kötelezi magát, hogy a kereskede­lemügyi m. kir. miniszter kívánságára a posta szállí­tására vonatkozólag külön szerződést köt. A társaság kijelenti, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter kívánságára hajlandó lesz tárgyalásokat fölvenni a magyar kiviteli és behozatali áruforgalom ellátása iránt. Hasonlóképen kész a társaság a m. kir. külügy­miniszter futárbőrönd-szolgálatát és az Amerikai Egyesült-Államok, valamint a canadai magyar követ­ség és konzuli hivatalok hivatalos küldeményeit hajóin szállítani. 2$. A in. kir. belügyminiszter felhívására köteles a társaság a magyar őstermelési vagy iparcikkekből az Északamerikai Egyesült-Államokba vagy Canadába menő mintaküldeményeket díjmentesen hajóin elszállí­tani. Ily mintaküldemények súlya azonban 1—1 (egy-egy) hajón összesen 10 (tíz) tonnát, illetve tér­fogata LÓ (tíz) köbmétert meg nem haladhat. 30. A társaság minden erejével oda fog törekedni, hogy közte és más hajóstársaságok közt a magyar kivándorlók szállítása miatt viteldíjversenyek elkerül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom