Külügyi Évkönyv, 1941

TANULMÁNYOK - A Balkán egy éve a közelmúlt tükrében (PÁLÓCZI HORVÁTH GYÖRGY)

szágot az első megrázkódtatás Albánia elfoglalásával érte, minthogy az olasz lépésnek stratégiai célokat is tulajdoní­tottak. 1939-ben az albán-görög határon mindkét oldalon csapatösszevonásokat rendeltek el. 1939 október végén azon­ban Olaszország és Görögország meghosszabbította az év vé­gén lejáró barátsági szerződést és a határvidék csapatainak létszámát csökkentette. Olaszország június 10.-én hadat üzent a szövetségeseknek. Mussolini miniszterelnök proklamálta a háborút, majd biztosította Svájc, Jugoszlávia, Görögország, Törökország és Egyiptom népét Olaszország jóindulatáról. A júliusi újabb görög-olasz feszültség után, augusztus köze­pén — az olasz lapok jelentése szerint — „görög merénylők albán területen meggyilkolták Daut hodzsa albán irredenta­vezért". Az így kirobbant újabb ellentét mindkét részről katonai intézkedésekhez vezetett. Az olasz sajtó albán terü­leti igényeket hangoztatott Görögországgal szemben, majd néhány nap múlva elsüllyesztették a Helle nevű görög cir­kálót. A görögök és az angolok szerint az olaszok, az olaszok szerint pedig az angolok voltak a cirkáló elsüllyesztéséért felelősek. Ez a feszültség is elsimult azonban és kölcsönös megegyezéssel tíz kilométeres körzetben visszavonták az olasz és a görög csapatokat a határvidékről. Október végén újra előtérbe került a görög kérdés. Az akkori olasz sajtó szerint „a tengely kénytelen lesz más eszközökhöz nyúlni, hogy lehetetlenné tegye az angol erőknek a görög tengeré­szeti támaszpontok további használatát". Végre 1940. októ­ber 28-án hajnali három órakor Grazzi athéni olasz követ ultimátumot nyújtott át Metaxasnak, amelyben felkéri a görög kormányt, engedje meg Görögország semlegességének és Olaszország biztonságának zálogául, hogy Olaszország saját erőivel megszállja az Anglia ellen folyó háború tartamára a görög terület néhány stratégiai pontját, s utasítsa katonai parancsnokságait az olasz seregek nyombani átengedésére. Ha a háromórás ultimátum letelte után az olasz csapatok ellen­állásba ütköznének, az ellenállást fegyveres erővel törik meg és az ebből eredő következményekért a görög kormányra hárítja a felelőséget. Metaxas válasza: a jegyzéket kénytelen hadüzenetnek tekinteni. A háború ezzel Olaszország és Görögország között kitört. II. György és Metaxas kiáltványt intéztek a néphez, amelyben végsőkig menő küzdelemre szólították fel. Az olasz csapatok reggel 5 óra 30 perckor átlépték a határt. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom