Külügyi Évkönyv, 1941

TANULMÁNYOK - Magyar diplomácia az ország megcsonkításától az elszakított területek visszacsatolásáig (dr. HORVÁTH JENŐ)

együttműködést olyan területek és népek fölött való uralommal, formailag olyan országhatárok biztosításával, melyeknek biztosítása ezeknek a hatalmaknak egész erejét igénybevette, katonai és gazdasági erőiket idegen célok szolgálatában pazarolta volna el és európai háborút idézett volna elő. Azon az úton, amely különbözött attól, melyen a Nemzetek Szövetsége a genfi jegyzőkönyv megalkotásával elindult, visszatérés nem volt többé, mert jelentékeny eltávolodás történt. Magyarország szempontjából a változott helyzet azt jelentette, hogy Csehszlovákia kormányának nem sikerült megszerezni a hatalmakat azon országhatárok biztosítására, melyeket a trianoni szerződésben a magyar anyaország területén, a történelmi Magyarország felosztása következtében kapott. A magyar közvélemény a békeszerződés óta vágyakozott ugyan annak módosítása és a szenvedett igazságtalanságok megszüntetése után, mert azok rettentő súllyal nehezedtek az elszakított országrészek lakosságára, de tartózkodott a kezdeményezéstől, mert az a felosztásban érdekelt szomszédos államok részéről bosszúhoz vezethetett volna. Hogy a kezdeményezés Locarno után már nem volt indokolatlan, azt világosan mutatták azok a jelenségek, amelyek röviddel ezután elkövetkeztek: a Magyarországot körülzáró blokádvonal meglazulása. Bár a Magyarország ellenőrzésében elsősorban érdekelt kisantant-áWamok kormányai az ellenőrzéshez továbbra is változatlanul ragaszkodtak, ez pedig a minden oldalról körülzárt Magyarországgal szemben a genfi jegyzőkönyv szellemét képviselte, mert még a természetes fejlődéstől szükségessé tett változásokról sem kívántak hallani, a külső hatalmak a locarnói szerződés folytán módosult helyzettel, nem pedig azzal számoltak, amelyet fenntartani már nem lehetett. Ebben a tekintetben határozott változás volt észlelhető az európai helyzetben és ennek a változott hely-