Külpolitikai adatok az 1939. évről (Budapest, 1941)
Izland
Parlament: (Alting): két kamarából áll. A tagok Vs-a felsőházzá, 2/3-a alsóházzá alakul. Választások 1937. jún. 20-án, négy évre. Pártok: Függetlenségi párt (jobbpárt) 17 Haladópárt 19 Munkáspárt 8 Parasztpárt 2 Egyesült munkáspárt (kommunista) . 3 49 Változások az év folyamán: Kormányban: A haladó-párti kormányt ápr. 18-án koncentrációs kormány váltotta fel. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: Az év elején a súlyos gazdasági válság uralta a belpolitikát. Az áresés és a kiviteli piacok elvesztése folytán a halászat terén nagy nehézségek álltak elő. így tehát a politikai viták előterében ennek a kenyérkereseti ágnak juttatandó segélyintézkedések állottak. Két alternatíváról volt szó: a valuta leértékelése vagy kiviteli prémiumok nyújtása. Végül is a kormány ápr. 3-án leértékelési javaslatot terjesztett elő, melyet el is fogadtak. Közben folytatódtak a koncentrációs kormány alakítására vonatkozó tárgyalások, mely kormány ápr. Í8-án meg is alakult. Az új Jonasson-kormány, amely az alting 49 tagja közül 45-nek támogatását bírta, kijelentette, hogy legfőbb feladatának a közgazdasági élet termelőképességének kifejlesztését, az ország önellátásának és önvédelmének lehető biztosítását, a demokrata gondolat megvédését és fejlesztését és a népnek a Dániával való unió kérdésében közeledő döntéssel kapcsolatos egyesítését fogja tekinteni. A font esése következtében szeptemberben az izlandi valutának a fonttól való elszakadását határozták el. Erős reakciót keltett a Finnország elleni támadás a kommunisták ellen. A helyzet a kommunista párt szétrobbantására vezetett, amennyiben a központi vezetőség 11 tagja közül 6 kilépett. A kilépettek nagvrésze volt szociáldemokrata és alig két évvel ezelőtt Valdimarsson képviselő vezetése alatt lépett át a kommunista pártba. Stauning dán min.-elnök a nyár folyamán több napot töltött I.-ban. A látogatás célja tájékozódás volt I. Dániához való viszonyának jövendő fejlődése felől. Külpolitikában: I. féltőén őrködött semlegessége felett. Még csak a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy a feltét-