Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)
Spanyolország
belügyminisztériummal. Az új kormány megalakulása belpolitikai változásokat nem okozott. Székhelye Burgos, egyes szakminisztériumok azonban, helyszűke miatt, más közeli városokban helyezkedtek el. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: Az új kormány megalakulása után Franco tbk. szózatot intézett a nemzethez, amelyben kijelöli a kormány programmját. Legfőbb céljául a háború győzelmes befejezését tűzi ki, majd felsorolja a megoldandó problémákat. Ilyenek a szindikális akció fejlesztése, városok újjáépítése és ezzel kapcsolatos nagy közmunkák véghezvitele, agrárpolitika, sajtótörvény, kulturális és egészségügyi intézkedések, a köztársaság által hozott törvények revíziója stb. A nemzeti spanyol állam új cimeréül a királyoknak a Falange jelvényeivel bővített címerét tették meg. Márc. 5-én kötelezővé tették a valláserkölcsi oktatást. Április elején hatályon kívül helyezték a katalán autonómiára vonatkozó törvényt és Katalóniát a rendelet szavai szerint „abban a tiszteletben részesítik, hogy a jövőben a többi spanyol tartományokhoz hasonló törvények szerint fog kormányoztatni". Hatálytalanították a jezsuiták kiüldözését elrendelő 1932-i törvényt is. A visszatérő jezsuiták ünnepélyes fogadtatásban részesültek. A forradalmi mozgalom 3. évfordulóját méltató ünnepségek alkalmával Franco tbk. a nemzethez újabb beszédet intéz, amelyben hangsúlyozza, hogy egy szabad és független S.-ért harcol és visszautasítja azon vörös oldalról származó vádakat, mintha az olasz és német támogatás ellenében S. területi integritását tette volna kockára. A min.-tanács visszaállítja a főparancsnoki rangot (Capitán generál), amelyre Franco tbk.-ot nevezik ki. Franco ezzel az összes szárazföldi, tengeri és légi haderők főparancsnoka lesz. Dec. 15-én a kormány hatályon kívül helyezi az 1.931-i törvényerejű rendeletet, amely XIII. Alfonz királyt birtokaitól és állampolgári jogaitól megfosztotta. Törvényeket, illetve rendeleteket hoztak még az állam központi adminisztrációjának új szervezetéről, a munkáról, az állampapírok újbóli kamatszolgáltatásáról, az elpusztult telekkönyvek újbóli fel fektetéséről, a halálbüntetés újra való bevezetéséről, a legfelsőbb bíróság újjászervezéséről, a mezőgazdasági adósságok moratóriumáról, a középiskolák reformjáról, az erdők védelméről, a bankok szervezetéről és könyvviteléről. Hatálytalanították a polgári házasságra vonatkozó 1932-i törvényt és beszüntették a folyamatban levő válópereket.