Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)
Magyarország
likus és liberális párt megegyezett a szocialista párttal új kormánykoalíció létesítésére. Fontosabb események az év folyamán: Bélpolitikában: A mindinkább észlelhető kommunista propaganda miatt a kormány a kamarában megszavaztatott egy törvényt, mely a kommunista pártot feloszlatta s a kommunista propagandát mint államellenest, súlyos megtorló intézkedésekkel sújtotta. A kormány népszavazást tartott e törvény felett, ez azonban kedvezőtlenül ütött ki, úgy hogy a kormány lemondását is maga után vonta. Luxemburg gazdasági helyzete további javulást tüntetett fel; munkanélküliség nem volt; az állami költségvetés egyensúlyban volt, az ország adóssága nem növekedett. Július 1-én a kormány visszafizette az 1935. május 23-i 178 millió frankos belga kölcsönt. Külpolitikában: A kormány törekvése oda irányult, hogy a nagyhercegség bekapcsoltassék a készülő nyugateurópai statutumba. Luxemburg nemzetközi egyezményeket írt alá Finnországgal (kiadatás és bűnügyi jogsegély), Olaszországgal (kereskedelmi és fizetési egyezmény), Romániával (transfer egyezmény), Görögországgal (kiadatási és bűnügyi jogsegély), Jugoszláviával (fizetési egyezmény). Aláírta és életbeléptette holland letelepedési és munkavállalási szerződését. Magyar követség: Bruxelles, 190 Rue de la Yictoire. Ambró Ferenc köv. tanácsos, ügyvivő. MAGYARORSZÁG. Királyság. (A trón nincs betöltve.) Területe: 93.073 km*. Lakossága (1936-ban): 8,991.179. A Népszövetségnek tagja. — 1918. november 13-án IV. Károly lemond az uralkodói jogok gyakorlásáról, mire november 16-án kikiáltják a népköztársaságot. 1919. március 21-től augusztus l-ig tanácsköztársaság. 1920-ban a nemzetgyűlés ideiglenesen rendezi az államfői hatalom gyakorlását és kormányzót választ. 1920. június á-én írják alá a trianoni békét, mely 1921. július 26-án lép életbe. M. területe 325.411 km 2-ről a maira, lakossága 20,886.487-ről 7,515.886-ra csökken (1910-i számok). Az 1921. október 13-i velencei szerződés értelmében tartott december 14-i népszavazás Sopront visszajuttatja M.-nak. IV. Károly kétszeri visszatérést kísérlete után 1921. november 5-én hozzák a Habsburg-családot a tróntól megfosztó törvényt, 1926-ban a felsőházi törvényt. A nemzetgyűlés helyébe lépő országgyűlés 1927. január 29-én nyílik meg. Államfő: vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Megválasztva: 1920. március 1-én.