Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)

Amerikai Egyesült Államok

Elnöke (Speaker) William B. Bankhead. Pártok: Demokrata Republikánus Haladó Farmer-labor. Üresedés 89 5 2 8 Változások az év folyamán: Kormányban és parlamentben nem voltak. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: Alkotmányjogi szempontból kiemelkedett a Legfelsőbb Bíróság reformja körüli harc, melyben a reformot sürgető elnök részben saját pártjával is szemben találta magát s a küzdelem végül is az ellenzék győzelmével végződött. A munkás-törvények egységes rendezése az év folyamán nem tett jelentős haladást, mert a két fennálló munkásszervezet egymással harcolva képtelen volt közös alapon találkozni. A munkásság érdekeinek megvédése terén nagyjelentőségű vívmány volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság a munkaviszonyok szabályozására hivatott közvetítő szervet, az ú. n. National Labor Relations Boardot törvényesnek ismerte el. A költségvetési egyensúlyt célzó koralánytörekvések ered­ménytelenek maradtak, mert a segély-kiadásoknak 1500 mülió­val való emelése kizárta a hiány eltüntetésének lehetőségét. A kongresszus február 25-én 1940. júniusáig meghosszab­bította az Elnök jogkörét kereskedelmi szerződések kötésére, április 29-én véglegesítette az 1936. évi semlegességi törvényt, végül augusztus 11-én engedélyezte a héliumnak nem katonai célokra való kivitelét. Külpolitikában: Hull külügyminiszter július 16-án memo­randumban ismertette az amerikai kormány általános külpoli­tikai alapelveit. Ezek: a békepolitikához való ragaszkodás, a szerződések szentsége, a nemzetközi problémáknak békés tár­gyalások útján való megoldása, az erőszaktól való tartózkodás, más nemzetek ügyeibe való benemavatkozás; hangsúlyozta továbbá a nemzetközi kereskedelem korlátai fokozatos meg­szüntetésének szükségét s végül azt, hogy az amerikai kormány minden szövetségi politikát kerülni óhajt, de a fentebbi elvek békés megvalósítását célzó nemzetközi együttműködésre min­denkor hajlandó. A memorandumban foglaltakat több mint 50 nemzet, köztük Magyarország is, magáévá tette. Máj. 19-én Mundelein csikágói érsek éles hangon bírálta a katolikus egyház kezelését a Német Birodalomban. A beszéd német részről diplomáciai lépést váltott ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom