Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)

Törökország

meg útját Párizsban, júniusban pedig Aras külügyminiszter tárgyalt Párizsban. Ugyané bó végén a szíriai francia főmeg­bizott és a szíriai miniszterelnök Sztambulban tanácskoztak. Numan török külügyi vezértitkár pedig novemberben delegá­cióval utazott Szíriába. Yégiil decemberben szíriai francia katonai bizottság érkezett Ankarába. Török-német viszonylatban megemlítendő a német elvi fenntartások bejelentése a Montreux-i egyezmény határozatai­val szemben, ami azonban sem a két ország igen barátságos kapcsolatait, sem Németország elsőrendű gazdasági pozícióját nem érintette. Cetinkaya közmunkaügyi miniszter augusztus­ban látogatást tett Berlinben és Baldur von Schiraeh nemzeti szocialista ifjúsági vezér decemberben Ankarában. A szovjetkormány részéről megnyilvánult bizalmatlanság Törökország politikája ellen ez évben csak fokozódott, ami vehemens orosz sajtótámadásokban jutott kifejezésre. Tápot adott ennek az a tény, hogy Aras külügyminiszter csak az orosz érdekeknek nem megfelelő saadabadi paktum megkötése után júl. 12-én látogatott el Moszkvába, ahol hűvös fogadtatás­ban részesült. A szovjetkormány nem koncedálta Törökország­nak azt a jogot, hogy más barátságokat is ápolhasson, Aras kül­iigymin.-t Sztálin nem fogadta és a több hétre tervezett látogatás három nap alatt zajlott le. Orosz érdekek ellen mű­ködött a török politika a földközitengeri „kalózkodás" kérdé­sében és magán a nyoni konferencián. A szovjetkoraiány egész éven át nem tartott nagykövetet Ankarában és ezúttal első ízben nem küldött delegációt a nov. 29-i nemzeti ün­nepre. Ezzel szemben a török kormány a higgadt tartózkodás álláspontjára helyezkedett, só't nem mulasztotta el alkalmi­lag az orosz-török barátságot is hangsúlyozni. Az orosz-török viszony az év utolsó hónapjaiban némileg enyhült is. A Balkán-entente egységét fenyegető jugoszláv-bolgár közeledéssel szemben Törökország igyekezett jugoszláv baráti kapcsolatait megszilárdítani. Aras külügyminiszter milánói láto­gatása után febr. 5-én megállt Belgrádban, majd áprilisban a miniszterelnökkel együtt hivatalos látogatást és nyolcnapos kör­utat tett Jugoszláviában. Aras külügyminiszter számos euró­pai útjának úgyszólván mindegyikén megszállt Belgrádban, ahol Ismét Inönü a londoni koronázásról visszatérőben ismét megfordult. Hasonló hatás észlelhető török-román viszonylatban. A ro­mán külügyminiszter márciusban, a miniszterelnök október­ben tett látogatást Ankarában, viszont Aras külügyminiszter májusban és júniusban, két ízben járt Bukarestben. Kieme­lendő a török-román kollaboráció a nyoni konferencián és a két kormány törekvésének találkozása a Balkán-entente egy­ségének fenntartására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom