Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)
Románia
hogy az eladásra kerülő magyar birtokok és kastélyok továbbra is magyar kézen maradhassanak. A másik törvény kisemmizi a régi Királyföld magyarságát a szász univerzitás és az úgynevezett hét bírák vagyonából. Ghibu tanár folytatta az erdélyi szerzetesrendeknek vagyonukból való kiforgatására irányuló akcióját. A márc. 20-i, az állampolgársági lajstromok kiegészítéséről szóló törvény számos kisebbségi állampolgár szerzett jogait teszi kétségessé. E törvény még szentesítésre vár. A brassói képviselőtestületi választásokon fegyveres erő akadályozta meg az abszolút többséget képviselő magyar és szász választók szavazását. Egész éven át kísértett a nemzeti munkavédelmi törvény módosításának terve, aminek segítségével a magyarság a közszolgálat után a magánvállalatokból is kiszorult volna. Bár e tervezet megszavazására nem került sor, Pop Valér kereskedelmi miniszter körlevelekkel kísérelte meg a vállalatokat presszionálni s ezek visszavonására csak a Magyar Párt genfi petíciója folytán kényszerült, A magyar kisebbség sorsához mérten aránylag kedvező volt a németség helyzete, mely a szász univerzitás vagyonának felosztásánál, továbbá a választási kartell megkötése ellenében jelentős koncessziókat könyvelhetett el. A törvényhozás fontosabb alkotásai voltak: Felső Gazdasági Tanács felállítása és az egyes hivatások kamarákban való megszervezése, az ostromállapot meghosszabbítása, katonai büntetőtörvénykönyv, a mezőgazdaság megszervezése és támogatása, Nemzeti Mezőgazdasági Hitelintézet felállítása, a középiskolai és az elemi iskolai oktatási törvény módosítása, Nemzeti Kézműves Hitelintézet létesítése, Arany hitelintézet felállítása, a szász univerzitás vagyonközösségének feloszlatása és néhány parlamenti felhatalmazással kiadott rendelettörvény, amik közül megemlítendő a közigazgatási törvény módosítása és állami pénzverde felállítása. Külpolitikában: Románia folytatta a Titulescu bukása óta inaugurált politikát, melynek célja az addigi merev franciaés népszövetségi irányzat helyett nagyobb rugalmasságot és mozgási szabadságot biztosítani. Ennek megfelelően igyekezett magát távoltartani a francia-cseh-szovjet védelmi rendszertől, ami francia részen bizalmatlanságot keltett. Ezt eloszlatni voltak hivatva a király júliusi párizsi látogatása, Gamelin októberi romániai tartózkodása és Delbos decemberi bukaresti útja. A román-lengyel szövetségi viszony kimélyítésének szolgálatában Beck lengyel külügyminiszter ápr. 22—25-én, Mosciski köztársasági elnök jún. 7—9-én ellátogattak Bukarestbe, s a román király a trónörökös és a külügyminiszter kíséretében jún. 25-én Varsóba. Smigly-Rydz marsall megjelent a trón-