Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)

Németalföld

Változások az év folyamán: Kormányban: A képviselőválasztások után a régi Colijn­kormány lemondott; a katolikus párt kívánságára Colijn egy­hónapi kormányválság után június 23-án csakis a három keresztény pártra (katolikus, ellenforradalmi, keresztény tör­ténelmi) támaszkodó kormányt alakított. Egy júliusban ki­adott királyi rendelet „miniszterelnökséget" létesített, mely „Általános ügyek minisztériuma" nevet viseli. A mezőgazda­sági s halászati és a kereskedelmi s hajózási minisztériumok „Gazdasági minisztérium" név alatt egyesíttettek. Október 1-én Colijn lemondott a külügyi tárca ideiglenes vezetéséről s külügyminiszterré J. A. N. Patijn neveztetett ki. Parlamentben: A május 26-án és 27-én lefolyt parlamenti választások az egyes pártok közt csak csekély eltolódásokat eredményeztek. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: Julianna trónörökösnő házasságot kötött Bernhard Lippe-Biesterfeld-i herceggel, mit az egész ország a legnagyobb lelkesedéssel fogadott. A képviselőválasztásokat a holland politikai életben eddig ismeretlen nagy agitáció előzte meg, minek oka az volt, hogy a nemzeti szocialisták először indultak képviselőházi választási harcban. A miniszterelnök pártja megerősödve került ki a választásból, a nemzeti szocialisták 4 mandátumot szereztek. Az alkotmányreformra vonatkozó parlamenti viták tovább folytak s a törvényjavaslat több módosításon ment keresztül. Végleges elfogadása csak 1938-ra várható. A parlamentet erősen foglalkoztatta a honvédelem meg­erősítése, illetve a holland hadsereg reorganizációja. Több tör­vény került megszavazásra, melyek a hadsereg fejlesztésére, motorizálására, a létszám emelésére, a flotta és a légierők meg­erősítésére s általában az anyaország és a gyarmatok védel­mének fokozott biztosítására irányulnak. Az ország gazdasági helyzete az év vége felé bizonyos depresszió jeleit mutatta; a munkanélküliség emelkedő tenden­ciájú volt. Törvényt hozott a parlament a külföldiek munkavállalá­sának szabályozása, valamint a parasztgazdaságok támogatása ügyében; módosította a közép- és felsőiskolai törvényt s meg­tiltotta a hadianyagkivitelt Spanyolországba. Külpolitikában: Május 24-én kezdődött Hágában az ú. n. oslói államok (Hollandia, Belgium, Finnország, Svédország, Dánia és Norvégia) konferenciája, melynek célja az eddigi gazdasági együttműködés szélesebb alapokra helyezése volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom