Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)

Mexikói Egyesült Államok

progra mm járói; felhívta a munkásokat és földmíveseket, tömőiül jenek egy pártba, biztosítván őket arról, hogy hely­zetük javítását célzó harcukban mindenkor támogatójuk lesz. Január 10-én partraszállt Trotzkij Leó, azzal az ígérettel, hogy nem avatkozik az ország belpolitikájába, jelenléte azon­ban a Sztalin-párti kommunisták tüntetéseit provokálta. Az országban több idegen államból kiutasított kommu­nistavezér talált menedéket és az ismételten volt kommunista­barát manifesztációk színtere. A kormány februárban a politikai bűnösök érdekében amnesztiarendeletet adott ki, melynek alapján több száműzött forradalmi és munkásvezér tért vissza az országba. Júniusban a kormány politikai és gazdasági okokból ki­sajátította a magánkézben lévő vasutakat azzal az ígérettel, hogy a részvényeseket kártalanítani fogja. Augusztusban felosztásra kerültek Yucatan állam gazdag földjei; a tulajdonosok semmiféle kárpótlást nem kaptak. A vámtörvény több fejezetét módosították, a vámtarifa majd minden tételét lényegesen emelték. A bevándorlási tör­vényt módosították; e módosítás alapján magyar állampolgá­rok is preferenciában részesülnek. Az államfő dekrétum útján bevezette a szocialista nép­nevelést. Külpolitikában: A kormány a spanyol köztársasági kor­mány részére az Egyesült Államokban hadirepülőgépeket, lőszert és egyéb hadianyagot vásárolt. Ez az amerikai közvéle­ményt erősen nyugtalanította, mire a mexikói kormány ki­jelentette, hogy az Egyesült Államok semlegességét respek­tálja és hogy a Spanyolországba szállított hadianyagok „saját gyártmányúak" voltak. A kormány február hóban követe útján szolidaritását és rokonszenvét tolmácsolta a spanyol köztársasági kormánynak. Az Egyesült Államokkal kötött „La Mesilla" megállapo­dás egy Mexikóra kedvezőtlen pontját, melynek értelmében az amerikai kormánv az Istmo de Tehuantepec-en át csapatokat szállíthatott, törölték. Mexikó és Peru diplomáciai képviseletüket kölcsönösen követségi rangra emelték. Paraguay indítványára, hogy a spanyol-amerikai államok ismerjék el Franco tábornok hadviselési jogát, Mexikó azt válaszolta, hogy csak Spanyolország „legitim" kormányát ismeri el. Mexikó barátsági szerződést kötött Finnországgal és Bul­gáriával, módosította az Ecuadorral kötött barátsági, hajózási és kereskedelmi egyezményt. Magyar követség: Washington D. C., 1424—16th„ NW. Pelénvi János rendk. követ és megh. miniszter, követ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom