Külpolitikai adatok az 1936. évről (Budapest, 1937)

Lengyelország

tak meg. Slawoj-Skladkowski tbk. a kormány átvételekor kijelenti, hogy ezt Smigly-Rydz parancsára teszi. Régimeje burkolt katonai diktatúra, melyet a kommunista izgatás, a túlnépesedés, az agrárproletariátus követelései és a Witos-párt megmozdulása tesznek szükségessé. A kormány nélkülözi a szélesebb bázist, népi irányzatot akar teremteni és ezért a Nemzeti Bank elnökségéről pénzügyi viták miatt időközben lemondott Koc ezr. egy »Nemzeti Szer­vezeti létesítésére kap megbízást. A tömegeknek Witostól való elvonását, nemzeti bázisra való visszatérítését és a politikának széles alapokra való helyezését a Koc-féle szervezkedésnek elérnie a kívánt mértékben eddig nem sikerült. A lengyel belpolitikai élet tovább vajúdik és miután a szejmből a pártrendszer száműzve van, a pártok a községi válasz­tásokra szervezkednek, amelyek közül több •— mint például a lódzi -— a kormánynak súlyos vereséget hoz. A közt. elnök igen széleskörű meghatalmazást nyert törvényerejű rendeletek kibocsátására a parlamenti ülések szünetelése idején. A külföldi pénzforgalmat ápr.-ban törvénnyel korlátozták. Nov.-ben klíringhivatal felállítását szavazta meg a parlament. Megszavazták a légvédelmi felügyelőség felállítását és Hel félsziget megerősítését is. Külpolitikában : Amíg a múltban a francia'—szovjet köte­lékek kimélyülése és ezzel kapcsolatban a Szovjetunió külpoli­tikai súlyának növekedése közelebb hozta a 1. politikát Német­országhoz, az elmúlt esztendő folyamán a katonai erősödésről tanúságot tevő német politika, valamint egy fegyverkezésre fordítandó kölcsön megszerzésének szüksége a francia-—1. szö­vetség revalorizációjához vezetett. A hangulat javulása Gamelin francia vezérkari főnök aug.-i l.-i látogatásának és Smigly-Rydz tbk. őszi franciaországi viszontlátogatásának ünnepélyes külsőségeiben mutatkozott, annak reális feltételeit pedig a franciák által nyújtott és L.-ra nézve különösen a hadsereg szempontjából égetően szükséges kölcsön alkotta. A gazdasági közeledés ügyét szolgálta szept.­ben Bastid francia keresk. min. varsói útja. Beck külügymin. okt.-ben Párisban folytatott tárgyalásokat. Ezzel szemben a német^-1. modus vivendi fenntartásának szükségét a 1. közvélemény belátta, akkor is, amikor a német események erősen próbának tették ki a 1.—német viszonyt. Febr.-ban Franck német igazságügymin., majd Göring min.­elnök látogatott el L.-ba. Varsó álláspontját a Szovjetunióval szemben formailag változatlanul a megnemtámadási szerződés determinálja, lénye­gében azonban a kommunizmus elleni védekezés irányítja. Angol parlamenti tagok jún.-ban meglátogatták Varsót. Beck külügymin. nov.-ben Londonban tett látogatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom