Külpolitikai adatok az 1936. évről (Budapest, 1937)
Jugoszlávia
térbe, de a j. sajtó azokat nem karolja fel. Hodzának a vajdasági tótajkú községekbe tervezett útjára nem került sor. A zenicai vasmüvek kiépítése nem a cseh, hanem a német iparnak jutott. Az általános védkötelezettségnek Ausztriában történt bevezetését a j. sajtó kedvezőtlenül fogadta, szintúgy azt, hogy az osztrák kormány nem felelt a három Kisentente-állam kollektív tiltakozó jegyzékére. Az osztrák Habsburg-restauráció gondolatával kapcsolatos minden kombinációt szintén elítélt a j. közvélemény, örömmel fogadta azonban a júl. 11-i német-osztrák megegyezést. A j. sajtót erősen nyugtalanította az olasz-albán egyezménnyel járó olasz térhódítás a Balkánon, szintúgy a marseille-i királygyilkosságban bűnrészességgel vádolt horvát emigránsok szabadonbocsátása Olaszországban és az olasz-j. keresk. forgalom újrafelvételének tárgyában olasz részről tapasztalt elzárkózás, amely J.-nak az olaszellenes szankciókhoz történt csatlakozására volt visszavezethető. Szept. 20-án mindazonáltal keresk. egyezmény vet véget a szankciók okozta szerződésnélküli állapotnak és a két ország sajtójának hangja megjavul. Mussolini milánói beszédét a j. sajtó megelégedéssel fogadja és hangsúlyozza, hogy a revízióról tett kijelentései J.-ra nem vonatkoznak. Németország J.-ban gazdasági tekintetben tért hódított és a szankciók folytán elvesztett olasz piac helyét nagyrészt elfoglalta. Jún.-ban Schacht tett Belgrádban látogatást gazdasági célok érdekében, szept.-ben pedig egy látogató német újságírócsoport talál ugyanott igen szívélyes fogadtatásra. Francia hivatalos személyek és társadalmi egyesületek számos látogatást tettek J.-ban, így a kamara légügyi bizottságának 13 tagú delegációja, a »Poilus d'Orient« egy csoportja, Franchet d'Espérey tbk. és egy képviselőcsoport. A dec.-i keresk. egyezmény aláírására maga Bastid keresk. min. érkezett Belgrádba, hol kijelentette, hogy e szerződés új korszak kezdetét jelenti a két ország viszonyában. Nagybritannia J.-nak az olaszellenes szankciók folytán szenvedett kárai fejében nagy kontingenstöbbletet adott és a nov.-ben kötött keresk. megállapodás alapján is növeli J.-ból való behozatalát. Eden külügymin. egy beszédében kijelenti, hogy Anglia hajlandó J. területi biztonságát garantálni. Pál régenshg. V. György király temetésén képviselte J.-t, majd nov.-ben az angol udvar vendégeként hosszabb ideig Angliában tartózkodott. VIII. Edward király a nyár folyamán több hetet töltött Dalmáciában. Jún.-ban egy angol frontharcoscsoport tett J.-ban látogatást. Beck lengyel külügymin. máj.-ban kétnapos látogatást tett Belgrádban és ott politikai eszmecseréket folytatott. Egyidejűleg értekezletet tartott Belgrádban a lengyel-jugoszláv