Külpolitikai adatok az 1936. évről (Budapest, 1937)

Nemzetek Szövetsége

A leszerelési konferencia munkálatai az év folyamán is szüneteltek. A konferencia bureau-jának összehívására francia kezdeményezésre ez évben is történtek ugyan kísérletek, de ezek az év végéig eredményre nem vezettek. A kérdés az 1937 jan.-i tanácsülés napirendjére tűzetett ki. Több északi állam indítványára a szept.-i közgyűlés alatt összehívták a III. (lesze­relési) bizottságot. E bizottság tárgyalásai konkrét eredményt nem tudtak felmutatni. Miután a jún. 30-ra összehívott közgyűlés a N. Sz. reform­jára vonatkozólag óhajt (voeu) fogadott el, a főtitkár felkérte a tagállamokat, hogy a kérdésre vonatkozó észrevételeiket mielőbb közöljék. A szept.-i közgyűlés, melyen a probléma fölött részletes vita folyt le, a reform tárgyalására egy bizottságot kül­dött ki, amely viszont a kérdés tanulmányozására egy szűkebb 28 tagú bizottságot delegált. E bizottság dec.-ben előadókat bízott meg a kormányválaszokból kijegecesedett főbb pontok (közöttük a paktum 19. §-a) tanulmányozására s azután mun­kálatait elnapolta. A nemzetközi terrorizmus leküzdésének problémáit tár­gyaló bizottság két egyezménytervezetnek (a terrorizmus elnyo­mása, nemzetközi büntetőbíróság felállítása) a kormányok elé való terjesztését határozta el. E tervezetekkel a XVII. köz­gyűlés harmadik bizottsága foglalkozott, amelyen belül azokkal szemben erős kritikák hangzottak el. A közgyűlés végül is azon óhaját fejezte ki, hogy az elaborátumokat az egyezményterve­zeteket kidolgozó bizottság az egyes államok észrevételeinek figyelembevételével vegye felülvizsgálat alá, hogy ezáltal még 1937-ben egy, a kérdéssel foglalkozó diplomáciai konferencia összehívható legyen. A Munkaügyi Szervezetnél: Foglalkozott a gyarmati mun­kástoborzás, a fizetett szabadságidő és a 40 órás munkahét kérdésével; határozatot fogadott el a munkások táplálkozására, a kollektív szerződésekre és a vándormunkások védelmére vonatkozólag. Magyar vonatkozásban : A szerveknél: Tánczos Gábor első delegátus a szept.-i közgyűlésen is hosszabb beszédben sürgette a fegyverkezési egyenjogúság megvalósítását s a fogyatékos kisebbségvédelem hatályosabbá tételét, egyben leszögezte a n. sz.-i reform kérdésé­ben elfoglalt m. álláspontot. A mandátumfelülvizsgáló bizott­ságnak az ethiopiai delegáció megbízóleveleinek elfogadásáról szóló jelentése felett a m. fődelegátus a közgyűlés névszerinti szavazását kérte, amihez az osztrák és albán delegátusok is csatlakoztak. A közgyűlés III. (leszerelési) bizottságának meg­alakítása alkalmával Tánczos tbk. bejelentette, hogy annak mun­kálataiban a m. delegáció nem kíván részt venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom