Külpolitikai adatok az 1933. évről (Budapest, 1934)
Argentína
de Tomaso földm. min. helyét Luis Duhau s a nov.-ben lemondott Casal teng. min.-ét ideiglenesen Rodriguez tbk tölti be. Parlamentben : Lényeges változás nem történt. Pontosabb események az év folyamán : Belpolitikában : A kormány az ostromállapot kihirdetésével a belbékét biztosítja, a radikális párt által megszervezett fegyveres felkelést könnyűszerrel elfojtja, s a pártnak mult év folyamán szabadon bocsátott, illetve emigrációból visszatért vezetőit újból letartóztatja. Gazdasági téren a kormány folytatja a pénzügyi viszonyok szanálására irányuló politikáját. A Nemzeti Bank átszervezésére meghívja az Angol Bank egyik igazgatóját, Sir Ottó Niemeyer-t s az utóbbi javaslatára szigorú takarékossági intézkedéseket foganatosít. A. külföldi kötelezettségeinek ez évben is eleget tesz. A kormány a kivitel feljavítására keresztül viszi a peso 30%-os értékcsökkentését. A termelők súlyos helyzetén segítendő, a jelzálog-tartozásokra 3 évi moratóriumot, a bírói végrehajtások 60 napra való felfüggesztését és kamatcsökkentést rendel el. A kivitel, valamint a bevitel azonban ez évben is erősen csökken. Külpolitikában : Okt.-ben Rio de Janeiro-ban aláírják az a. külügyin, átlal kezdeményezett háborúellenes és megnemtámadási szerződést, amelyhez az összes amerikai államokon kívül Olasz- és Spanyolország is csatlakoztak. A Bolívia és Paraguay közötti ú. n. »Chaco«-konfliktusban Chilével, Peruval és Brazíliával együtt ennek békés rendezése érdekében működik. A. keresk. tárgyalásokat folytatott Angliával s keresk. szerződést kötött Chilével. Magyar követség : Buenos-Ayres, Vicente Lopez 1760. Wodianer Andor köv. tan., min. rezidens.