Külpolitikai adatok az 1932. évről (Budapest, 1933)
Dánia
két belgrádi Kis Entente-értekezleten. Azonkívül Páris- és Londonban is tett látogatást. Magyar viszonylatban: A pozsonyi Magyar Tudományos Társulat megkezdte működését. A csehszlovák sajtó kormányzósértő cikkekel közöl. A budapesti kommunista perekkel kapcsolatban tüntetések voltak a prágai m. kir. követség ellen. A cs kormány sűrűn foglalkozott a magyarországi tót kisebbség helyzetével. Kvasz ügyvéd fegyelmi esetével kapcsolatban a cs külügyi bizottság, a nemzeti tanács és a tót liga közös tiltakozó gyűlést tartottak nov. 24-én. A külföldi tótok és csehek kongresszusán a magyarországi tótok nem hivatalos képviselői is megjelentek. A kereskedelmi szerződéses tárgyalások az év elején folytatódtak, de húsvétkor félbeszakadtak. Aug. 19-én kooperációs szerződés jött létre. Azonkívül több kompenzációs egyezmény köttetett, mely 70 millió Ké értékű magyar exportcikk kivitelét tette lehetővé. Magyar követség : Prága, III. Serikova ulica 1. Masirevich Szilárd, rk. köv. és mh. min., követ. DÁMA. Királyság. Területe: 42.927 km 2. Lakossága (1930-ban) : 3,591.712. A Népszövetségnek tagja. — A világháborúban semleges volt. Nyugatindiai szigeteit 1916-ban eladja az Eggesült Államoknak. 1918 dec. 1-én Izland függetleníti magát, de D.-val perszonálunióban marad, melg a versaillesi béke értelmében tartolt 1920 febr. 10-i népszavazás eredményekép Schleswig északi részét nyeri Németországtól. Államfő: X. Krisztián, Dánia és Izland királya (SchleswigHolstein-Sonderburg-Gliicksburg-család). Trónralépett 1912 máj. 14-én. Kormány : Szocialisták és radikális polgáriak koalíciója. Miniszterelnök, hajózás és halászat : Külügy : Igazságügy : Közoktatás : Pénzügy : Belügy : Keresked. és ipar : Földmívelés : Thorvald A. M. Stauning (szoc., 1929 ápr. 24. óta) Peter Munch (rad.) Carl Th. Zahle (rad.) Frederik H. J. Borgbjerg (szoc.) Carl V. Bramsnaes (szoc.) Bertel Dahlgard (rad.) Christen N. Hauge (szoc.) Christen M. Bording (szoc.)