Külpolitikai adatok az 1932. évről (Budapest, 1933)

Bulgária

A gazdasági és pénzügyi válság nyomasztó hatást gyako­rolt a belpolitikai életre. Tavasszal a b. kormány eléri a Népszövetségnél, hogy tartozásainak csak felét fizesse devizákban, másik felét a b. Nemzeti Banknál zárolt levában. Ősszel a Népszövetség hozzá­járult ahhoz, hogy a külföldi devizák fizetése csak 40%-ban történjék. A költségvetést leszállították. Külpolitikában : A békeszerződések revíziójára vonatkozó nyilatkozatok egyre gyakrabban jelennek meg. A Balkánunió bukaresti értekezletétől B. annak a kisebb­ségvédelem terén elfoglalt álláspontja miatt visszavonult. A makedón terrorcselekedetek és a szófiai szerb követség­gel kapcsolatos leleplezések zavarólag hatottak a jugoszláv-b. viszonyra. A piroti egyezmény interpretálása tárgyában nézet­eltérés támadt a két kormány között. A kettősbirtokosok bir­tokainak kicserélése tárgyában kötött egyezmény végrehajtási munkálatai továbbfolytak. Acerbo olasz földmívelésiigyi miniszter máj. 24-én, a királyi család több tagja a nyáron tesz B.-ban látogatást. Musanov febr.-ban Rómában, júl.-ban Párizsban tesz láto­gatást. Tevfik Rüstü bey török külügyminiszter márc. 10-én Szófiában jár. Magyar viszonylatban : A magvar-b. gazdasági kapcsola­tokat a gazdasági válság következtében életbeléptetett deviza­korlátozások károsan befolyásolták. A nyáron több magyar diákcsoport és képviselő nyaral Várnában. A Szt. István-hétre nagyobb b. kirándulócsoport utazik Budapestre. Magyar követség : Szófia, 63, rue du 6 Septembre. Rudnay Lajos, rk. k. és mii. min., követ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom