Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2010

MAGYAR KÜLPOLITIKAI ÉVKÖNYV c=a 2010 Szeptember 2. 76/2010. (IX. 2.) ME HATÁROZAT A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ÉS A BELGA KIRÁLYSÁG KORMÁNYA KÖZÖTT A KETTŐS ADÓZTATÁS ELKERÜLÉSÉRŐL ÉS AZ ADÓZTATÁS KIJÁTSZÁSÁNAK MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL A JÖVEDELEM- ÉS A VAGYONADÓK TERÜLETÉN TÁRGYÚ EGYEZMÉNY LÉTREHOZÁSÁRA ADOTT FELHATALMAZÁSRÓL A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. tör­vény 5. § (1 ) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasá­gi miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján 1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya és a Belga Királyság Kor­mánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszá­sának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén tár­gyú egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) módosításával, illetve új Egyezmény létrehozásával; 2. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert, hogy - az érintett miniszte­rekkel egyetértésben - a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje; 3. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert vagy az általa kijelölt sze­mélyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el; 4. felhívom a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozásához szük­séges meghatalmazási okiratot adja ki; 5. felhívom a nemzetgazdasági minisztert és a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozását követően az Egyezmény végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét hala­déktalanul terjesszék a Kormány elé. Szeptember 2. 77/2010. (IX. 2.) ME HATÁROZAT A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉS A LIECHTENSTEINI NAGYHERCEGSÉG KÖZÖTT ADÓÜGYI INFORMÁCIÓCSERE EGYEZMÉNY LÉTREHOZÁSÁRA ADOTT FELHATALMAZÁSRÓL A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. tör­vény 5. § (1 ) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasá­gi miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom