Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010

I. ESEMÉNYNAPTÁR /NOVEMBER niszter. A program célja a kölcsönös, és a jövőben várhatóan még szoro­sabb energetikai függésben lévő régiók közötti kapcsolat elmélyítése. November 22—23. Ülést tartott Belgrádban a szerb—magyar gazdasági vegyesbizottság. Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős ál­lamtitkára, a bizottság társelnökeként felszólalt a plenáris ülésen, majd tár­gyalt Mladjan Dinkic gazdasági miniszterrel. A találkozón a bizottság szerb társelnökeként részt vett Bojan Pajtic vajdasági tartományi kormányfő. November 23. A Külügyminisztérium közleményt adott ki az Észak- és Dél-Koreát elvá­lasztó tengeri demarkációs vonal mentén lezajlott fegyveres incidensről. November 23—24. Volodimir Litvin, az ukrán Parlament elnöke hivatalos látogatást tett Magyarországon. Vendéglátója Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, de találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is. Valamennyi eszmecserén kiemelt figyel­met szenteltek a kétoldalú kapcsolatok alakulásának, Kijev európai in­tegrációs törekvései Budapest általi felkarolásának. November 23. Fellegi Tamás, magyar nemzeti fejlesztési miniszter a belgiumi Liege­ben részt vett a kohéziós politika kérdéseiben illetékes tagországi mi­niszterek kötetlen találkozóján. November 23. Győri Enikő, az EU-ügyekért felelős külügyminisztériumi államtitkár ta­lálkozott az Európai Parlamentszakbizottsági elnökeivel Strasbourgban. November 23. A Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának közreműkö­désével a romák társadalmi beilleszkedéséről rendezett kerekasztal-kon­ferenciát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézetek és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) Budapesten. 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom