Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010
I. ESEMÉNYNAPTÁR / MÁRCIUS Tudományos Akadémián rendezett tanácskozáson, amelyen az üzleti szféra képviselői, vállalati vezetők tárgyaltak a klímaváltozásról és a konkrét együttműködési lehetőségekről és közösen látogattak el a szentendrei Regionális Környezetvédelmi Központba és a skanzenbe is. A walesi herceg és felesége a péceli Ráday Kastélyban részt vett a „Kulturális örökségvédelem magyar és brit modelljei" címmel megrendezett konferencián, majd különböző fővárosi programokon vettek részt. Magyarországi tartózkodása során Károly herceget fogadta Bajnai Gordon miniszterelnök. Március 18. Faller Jenő külügyi szakállamtitkár meghívására Budapesten tanácskoztak a V4 országainak külügyi főtitkárai, akiket fogadott Balázs Péter külügyminiszter is. A megbeszélés célja az volt, hogy milyen lehetőségek vannak a jelenlegi világgazdasági helyzetben a külképviseleti hálózat racionalizálásának. Különösen szükségesnek tartották a meglevő nagykövetségi és főkonzulátusi épületek közös kihasználási lehetőségét felmérjék. Költséghatékony, ha a V4 országok nagykövetségeit közös épületben, úgynevezett „Visegrád Házban" helyezik el. A főtitkárok bejelentették, hogy március végén a dél-afrikai Fokvárosban megnyílik az első „Visegrád Ház"; ott a négy ország konzuljai egy épületben dolgoznak majd. Március 18. Az EU elnökségét az idén és a jövő év első felében betöltő Spanyolország, Belgium és Magyarország európai uniós foglalkoztatási csúcstalálkozó megtartását javasolja - jelentette be a három ország munkaügyi miniszterének brüsszeli találkozója után a belga Joelle Milquet. A spanyol Celestino Corbacho, Herczog László és Milquet az egy hét múlva tartandó - alapvetően gazdasági témájú - állam- és kormányfői találkozó előtt egyeztetett, illetve tájékoztatták a foglalkoztatási és szociális miniszteri EU-tanács munkájáról Herman Van Rompuyt, az EU elnökét is. Március 18. A Kormány rendeletet alkotott a kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségei csökkentését célzó, a Svájci Szövetségi Tanács és a Magyar Kormány között 2007. december 20-án létrejött Svájci—Magyar Együttműködési Program végrehajtásáról szóló Keretmegállapodás módosításáról szóló levélváltással létrejött egyezmény kihirdetéséről 55