Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI W B Ê 10 5 konkrét tennivalókat is megfogalmazott a két államfő. A román elnököt fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke továbbá Bäsescu találkozott Orbán Viktorral, a FIDESZ-MPSZ elnökével is. Traian Bäsescu Gyulára is ellátogatott, ahol találkozott a hazai román kisebbség képviselőivel. Február 5. Második alkalommal rendezték meg Hágában a Holland-Magyar Fórumot, amelyet Göncz Kinga külügyminiszter és az energia-ügyekért is felelős holland gazdasági miniszter, Maria van der Hoeven nyitott meg. Göncz Kinga külügyminiszter hollandiai látogatása során megbeszéléseket folytatott Maxime Verhagen külügyminiszterrel, majd találkozott a holland képviselőház Európai és Külügyi Bizottságának elnökével, valamint a Védelmi Bizottság alelnökével. Február 5. Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár Rómában részt vett az olasz külügyminisztérium által rendezett nemzetközi konferencián, amelynek fő témája az ENSZ BT tervezett reformja volt. Február 5. Magyarországra látogatott Dominique Girard nagykövet, az Ázsia-Európa Alapítvány igazgatója és megbeszéléseket folytatott Várkonyi László külügyi szakállamtitkárral. Február 6. A magyar-dél-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából ünnepi fogadással emlékezetek meg a Külügyminisztériumban. A rendezvényen a hazánkban működő dél-koreai vállalatok vezetői mellett ott voltak a Magyar-Koreai Társaság képviselői, valamint a tudományos és oktatási kapcsolatokban érintett személyiségek - közülük többen, mint tanúi vagy aktív résztvevői a húsz évvel ezelőtti nyitásnak. Az évfordulós ünnepség résztvevőit Horváthné Fekszi Márta államtitkár köszöntötte. Február 6. A Kormány rendeletet hozott a magyar kormány és az ENSZ Gyermekalapja közötti fejlesztési együttműködésről szóló keretmegállapodás kihirdetéséről [22/2009. (II. 6.) Korm. rend.], a magyar és az észt kormány közötti, a kulturális intézetek létesítéséről és működéséről szóló megállapodás kihirdetéséről [23/2009. (II. 6.) Korm. rend.], a magyar és a lengyel kormány között a kulturális intézetek működéséről szóló egyezmény kihirdetéséről [24/2009.