Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2009

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK eseMényEI wb ê 105 A KESZ a kétoldalú kisebbségvédelem és a két országban élő magyar, illet­ve román kisebbség helyzetének időszerű kérdéseiről folytatott eszmecsere során egyetértett az alábbiakban: A Magyar Köztársaság és Románia elkötelezett amellett, hogy magas szin­ten biztosítsa a magyar, illetve a román kisebbség jogait. Erre az 1996. szep­tember 16-án Temesváron aláírt Alapszerződés biztosít keretet. A Magyar Fél a KESZ ülésén tájékoztatást adott a külhoni magyarsággal kapcsolatos politika koncepcionális és szervezeti megújításáról, és az ezzel összefüggő magyarországi intézkedésekről. Ennek keretében a Magyar Fél is­mertette a támogatáspolitikán és a fejlesztéspolitikán nyugvó új nemzetpoli­tikai koncepciót, valamint a nemzetpolitika kormányzati intézményrendsze­rét és az ezzel összefüggő jogszabály-módosításokat. Magyarországon a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény szabályozza a kisebbségi önkormányzatok működését, Ro­mániában pedig a romániai magyarság érdekképviseletét ellátó Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség képviselői vannak jelen a parlamenti képviselő­testületekben, illetve a központi és közigazgatás intézményeiben. A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának Kisebbségekértés Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága a magyarországi kisebbségpolitika megújítása ér­dekében három munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy szakmai ja­vaslatokat fogalmazzanak meg a kormány részére a kisebbségpolitika aktuá­lis kérdéseinek rendezése és a hosszú távú fejlesztési célok megalapozása ér­dekében. A Közjogi munkacsoport kiemelt feladata a kisebbségek parlamen­ti képviseletét rendező szakmai javaslatok megfogalmazása a Kormány szá­mára. A Magyar Fél számára fontos, hogy az etnikai identitáshoz kapcsolódó decentralizált intézményekben a Román Fél biztosítsa úgy vezetői, mint vég­rehajtói szinten - az adott régióban fennálló etnikai arányok figyelembe vé­telével - a különböző szintű állások betöltését, olyan szakemberek révén, akik ismerik a kisebbség nyelvét, hagyományait és problémáit. A Román Fél megjegyzi, hogy a decentralizált intézményekben a kisebbségi közösségek képviselői, illetve az olyan személyek, akik ismerik a nyelvet, hagyományo­kat és a közösség problémáit a szakmai kompetenciák alapján kerülnek al­kalmazásra a román törvényeknek megfelelően. A Felek áttekintették az előző KESZ üléseken megfogalmazott ajánlások végrehajtásának helyzetét, és az ezzel kapcsolatos megállapításokat Jegyző­könyvben foglalták össze. Mindkét kisebbség képviselői felhívták a KESZ fi­gyelmét arra, hogy a korábbi ajánlások egyes esetekben még nem, vagy csak lassan valósultak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom