Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI wb ê 105 December 19. Magyar-szerb ünnepség és kétoldalú külügyminiszteri találkozó volt a röszkei határátkelőnél abból az alkalomból, hogy Szerbia lakossága ettől a naptól ví­zummentesen léphet be az EU schengeni övezethez tartozó tagállamainak, köztük Magyarország területére. A magyar külügyminiszter - azt követően, hogy saját kezűleg látta el pecséttel Vuk Jeremic útlevelét - örömét fejezte ki amiatt, hogy a találkozót a magyar-szerb határon tarthatták. A találkozót kö­vetően Balázs Péter Szegeden részt vett az „Esély a Stabilitásra" Közalapít­vány konferenciáján, és ott a Szegedi Folyamatnak a nyugat-balkáni térség modernizációjában és demokratizálásában játszott szerepéről mondott be­szédet. Az eseményen felszólalt Botka László, Szeged polgármestere, Kozma József, a Közalapítvány kuratóriumának elnöke, valamint szerb részről Vuk Zugic külügyminiszter-helyettes. December 21. Bajnai Gordon miniszterelnök es Orbán Viktor, a FIDESZ-MPSZ elnöke, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója részt vettek Zürichben a 2009. évi FIFA gálán. Az eseményt a helyszínen megtekintő kormányfő úgy fogal­mazott, hogy a Puskás-díj nagy tisztesség Magyarországnak, mivel a FIFA elő­ször nevezett el díjat egy emberről és az éppen egy magyar, de nagy tisztes­ség a FIFA-nak is, hiszen minden idők egyik legjobbja lett a névadó. December 21. Végleg bezárt Magyarország lyoni főkonzulátusa. December 21. A Kormány rendeletet alkotott magyar-horvát kormányközi, határokon átnyú­ló regionális koordinációs fórum létrehozásáról szóló megállapodás kihirde­téséről [293/2009. (XII. 21.) Korm. rend.] és határozatot hozott az egyrész­ről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Közösség és tagál­lamai, harmadrészről Izland és negyedrészről pedig a Norvégia közötti légiközlekedési megállapodás és a légiközlekedési megállapodás alkalmazá­sáról szóló, egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről Izland és harmadrészről a Norvégia közötti kiegészítő megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról [1216/2009. (XII. 21.) Korm. hat.], valamint a magyar és kanadai kormányok közötti film és videó kapcso­latokról szóló egyezmény kihirdetéséről [294/2009. (XII. 21.) Korm. rend.] December 22. Bajnai Gordon miniszterelnök év végi fogadáson köszöntötte a Diplomáciai Testület tagjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom