Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

258 • Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 kormányait képviselő tanáccsal folytatott nehéz tárgyalások után elérte, hogy az EU költségvetése 2010-ben a kifizetések területén közel 123 milliárd euró legyen. Ezzel az idei költségvetéshez képest 7 milliárd eurós, azaz több mint 5 százalékos emelést sikerült elérni. December 2. Orbán Viktor, a FIDESZ-MPSZ elnöke Pekingbe látogatott, ahol fogadta őt Xi Jinping kínai alelnök, a Kínai Kommunista Párt központi bizottsága politikai bizottsága állandó bizottságának tagja. A találkozót követően Orbán Viktor kijelentette: pekingi látogatásának legfontosabb eredménye, hogy hivatalo­san felvette a pártközi kapcsolatokat KKP-val, továbbá a Fidesz átfogóan hoz­zá kíván járulni a magyar-kínai baráti együttműködéshez minden területen, a kölcsönös tisztelet és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alap­ján, úgy, hogy a felek érvényesítik a kormányok politikai megállapodásait December 2. Szlovákiai magyar politikusokkal tárgyalt Pozsonyban Retkes Attila. Az SZDSZ elnöke elmondta: pártja számára fontos, hogy korrekt, kiegyensúlyo­zott kapcsolatot ápoljon a meghatározó határon túli magyar pártokkal. Ret­kes Attila Csáky Pállal, az MKP elnökével, majd a Híd három vezetőjével, Bugár Béla elnökkel, Simon Zsolttal és A. Nagy Lászlóval ismertette a meg­újuló SZDSZ politikáját, kül- és nemzetpolitikai programját. December 2. Európai uniós támogatással, az aradi városi Történeti Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum együttműködésével dolgozzák fel és teszik a nagykö­zönség számára elérhetővé az 1848/49-es forradalom és szabadságharc re­likviáit őrző romániai Aradi Ereklyemúzeum 17 ezer darabos gyűjteményét - jelentették be Szegeden. December 2-3. Szentgotthárdon és a szlovéniai Lendván a szlovén parlament Nemzetiségi Bizottsága és Külhoni Szlovénekért Felelős Bizottsága, valamint az Ország­gyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottsága tartott terep­szemlét a két kisebbség tényleges helyzetéről a három bizottsági elnök, Göncz László, Miro Petek és Balog Zoltán vezetésével. December 2-6. Sólyom László köztársasági elnök Akihito császár meghívására hivatalos lá­togatást tett Japánban. A magyar államfő látogatására a magyar-japán diplo­máciai kapcsolatok helyreállításának 50. évfordulója alkalmából került sor

Next

/
Oldalképek
Tartalom