Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 nyok, szakértők és tanácsadók védelmét továbbá 840 szavazókörben biztosították az afgán választás első fordulójának előkészítését és lebonyolítását. Szeptember 25. Alexander Weiss, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) főigazgatója Budapestre látogatott. Az EDA főigazgató hivatalos magyarországi látogatása során megbeszéléseket folytatott Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel és a HM, valamint a Magyar Honvédség több felsővezetőjével,majd találkozott az NGFM és a Külügyminisztérium több szakértőjével, köztük Kós András KÜM főosztályvezetővel is. Szeptember 25-27. A szlovéniai Lendván az emberi és a kisebbségi jogokra összpontosítva tartotta meg kihelyezett ülését a Kárpát-medencei magyar fiatalok szervezeteit tömörítő MIK. Szeptember 25-28. Négynapos látogatás tett Új-Zélandon Sólyom László köztársasági elnök. A magyar államfő tárgyalt Judge Anand Satyanand főkormányzóval és az ügyvezetői kormányfői feladatokat ellátó Bili English miniszterelnök-helyettessel, valamint megbeszéléseket folytatott Phil Goffal, az ellenzék vezetőjével is. Az új-zélandi fővárosban Sólyom László felkereste a Magyar Millenniumi Parkot, ahol Wayne Mapp védelmi miniszterrel és Kerry Prendergast wellingtoni polgármesterrel együtt megkoszorúzta a parkban álló kopjafát, a helyi magyarok emlékhelyét és találkozott az itteni magyar közösséggel. Látogatása során a magyar elnök az aucklandi egyetemen előadást tartott, majd meglátogatta a Háborús Emlékmúzeumot, valamint egy ideggyógyászati rehabilitációs alapítványt, amelynek fogyatékosokkal foglalkozó oktatási központja kapcsolatban áll a magyarországi Pethő Intézettel. Rotoruában Sólyom László felkereste a környezetvédelmi kutatóintézetet, majd ellátogatott a WaiO-Tapu természetvédelmi parkba. Szeptember 25.-október 2. Második alkalommal került sor Magyar Kulturális Hét megrendezésére a horvát fővárosban. Szeptember 27. Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Magyarország Hessen-tartományban működő tiszteletbeli konzulja, Volkmar W. Kübler.