Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
22 UHHHHHHHHHiïi H Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 Szeptember 9. Sólyom László köztársasági elnök Horst Köhler német elnök meghívására Berlinbe utazott, hogy közösen emlékezzenek meg a 20 évvel ezelőtti, szeptemberi magyarországi eseményekről. A német elnöki rezidencián, a Bellevuepalotában a két ország államfője munkaebéd keretében folytatott tárgyalásokat, amelyen a két évtizeddel ezelőtti események olyan résztvevői is részt vettek, mint Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter és Kozma Imre atya, az NDK-s menekülteknek annak idején hatalmas segítséget nyújtó Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője. Ezt követően s két ország államfője rendkívüli négyszemközti megbeszélést iktatott be a berlini magyar nagykövetségen. Sólyom László államfő ezt követően a Német Külpolitikai Társaság háttér-tájékoztatóján vett részt, ahol német és külföldi újságírókkal találkozott. Végül a magyar államfő meghívójával együtt részt vett az évforduló alkalmából rendezett ünnepi koncerten. Szeptember 9. Balázs Péter külügyminiszter és horvát kollégája, Gordan Jandrokovic, a horvát külügyminiszter szülővárosában, Bjelováron megbeszéléseket folytatott. A négyszemközti megbeszélést plenáris tárgyalás követte, majd munkavacsora keretében folytatták a tanácskozást. A munkatalálkozó célja a Barcson tartandó, szeptember 1 7-re tervezett III. magyar-horvát együttes kormányülés napirendjének áttekintése, illetve annak szélesebb nemzetközi összefüggésbe helyezése volt. A kormányülésen aláírandó megállapodásokon túl a miniszterek eszmét cseréltek Horvátország immáron megvalósult NATO tagságának első tapasztalatairól, az ország EU-csatlakozási folyamatáról, valamint a dél-kelet európai régió helyzetéről. Szeptember 9-10. Határon átnyúló, közös környezetvédelmi fejlesztésekben való együttműködésekről tárgyalt a Magyar-Román Környezetvédelmi Vegyes Bizottság Budapesten. A környezetvédelmi és vízügyi megbeszéléseken Magyarországot Kling István, a KVM államtitkára és Haraszthy László, a tárca természetvédelmi szakállamtitkára képviselte, míg a román delegációt Doru Laurian Bádulescu, a román környezetvédelmi minisztérium államtitkára vezette. A felek megállapodtak abban, hogy a két ország közös projektek kialakításával használja ki az uniós környezetvédelmi pályázatokat és megvitatták a Romániában tartandó következő együttes kormányülés napirendjére kerülő témákat. A Vegyes Bizottság megállapította, hogy Románia szakminisztériuma változatlanul nem lát lehetőséget a Verespataki projekt környezeti hatásvizsgálati eljárásának folytatására.