Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
vegyesbizottság munkáját újítsák meg és tegyék alkalmassá a kétoldalú kapcsolatokat terhelő viták megelőző kezelésére. Augusztus 27. Végleg bezárt a magyar Külügyminisztérium caracasi Regionális Irodája. Augusztus 28. Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magyar állami kitüntetéseket adott át Kolozsváron. Elismerésben részesült: Gálfalvi Zsolt kritikus, szerkesztő, László János orvosprofesszor, Lászlóffy Csaba költő, Matekovits Mihály oktatásügyi szakember, Szép Gyula művelődésszervező, Bocskai Vince szobrászművész és lonel Haiduc, a Román Akadémia elnöke. A kolozsvári magyar főkonzulátus által szervezett díjátadó ünnepségen jelen volt Füzes Oszkár, bukaresti nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, valamint számos meghívott. Augusztus 28. Kormány döntött a magyar és a szlovák kormány közötti, a két ország közös államhatárán, Ipolydamásd és Helemba települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról [66/2009. (VIII. 28.) ME hat.] és a Vámosmikola és Ipolypásztó települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról [67/2009. (VIII. 28.) ME hat.], valamint a magyar és a vietnámi kormány közötti, pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról. [68/2009. (VIII. 28.) ME hat.] Augusztus 29. Az „elfogadhatatlan és diszkriminatív" szlovák nyelvtörvényre hívta fel az amerikai kormány vezető külpolitikai tisztviselőinek figyelmét Frank Koszorús, az AMSZ társelnöke Washingtonban. A washingtoni magyar vezető azon a találkozón beszélt erről, amelyen a 18 amerikai etnikai szervezetet képviselő Közép-Kelet-Európái Koalíció elnevezésű csoport vezetői megbeszélést folytattak az Obama-kormány vezető külpolitikai tisztviselőivel, Anthony Blinken helyettes elnöki tanácsadóval, az alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, Michael McFaul, Oroszországért és Eurázsiáért felelős elnöki tanácsadóval és Leslie Haydennel, a nemzetbiztonsági tanács Oroszország-ügyi igazgatójával. Augusztus 29. A Kormány határozatot hozott a Magyarország és a San Marino közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozá-